Felmerül a gyanú, hogy az idén nyáron a Balatonban megtalált lőszereket szándékosan, üzleti céllal helyezték el a tó medrében – mondta Balázs Árpád Siófok polgármestere, aki úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a fürdősávban és a hajózási útvonalakon a tó medre nem rejt világháborús lőszereket és aknákat, ezt bizonyítja a legutóbbi balatonlellei kutatóakció is. – A balatoni strandok és hajózási utak aknamentesítését a II. világháború után, 1945 nyarán 78 folyamőr végezte el, a hajójáratok aknamentesítését pedig 1946. márciusában kezdte meg a magyar honvéd műszaki hadosztály aknakutató egysége. A vásott kölyköknek is szokása, hogy a lábukkal gödröket ásnak az iszapban, emellett pedig szinte naponta járják detektoros „kincskeresők” a medret, értékek utánkutatva. Ezek fényében elmondható, hogy önerőből a fürdőző sáv szinte minden négyzetcentimétere át lett ásva, vizsgálva – folytatta a siófoki városvezető.

Balázs Árpád emlékeztetett arra, hogy több mint 10 évvel ezelőtt is volt egy magánvállalkozói aktivitás. – Érdekes módon, akkor is néhány négyzetméteres területen belül több lőszert is találtak Balatonföldvárnál. Az eset után a vállalkozó 1 milliárd forintért vállalta volna a Balaton akna és lőszermentesítését – idézte fel a polgármester, aki úgy véli: a biztonságos fürdőzést a nem létező aknák kutatása helyett sokkal inkább a vízimentés fejlesztésével kellene szavatolni, hiszen a háború óta egyetlen világháborús akna vagy lőszer okozta baleset sem történt a balatoni strandokon, ezzel szemben a fürdőzés közben előforduló vízbalesetek évről évre számos emberéletet követelnek.

A testületi ülésen Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője is részt vett, aki mint mondta: az idén nyáron 27 bejelentés érkezett hozzájuk azzal, hogy ismeretlen fémtárgyat találtak a Balatonban. Az alezredes arról is beszélt az ülésen, hogy 2003-ban, amikor még a most tapasztaltnál is alacsonyabb volt a Balaton vízszintje, nem volt annyi, ilyen típusú bejelentés, mint idén. Horváth László azt hangsúlyozta: törődni kell a fürdőterületek átvizsgálásával, elsősorban a felesleges riasztások elkerülése miatt. Mindemellett nem hiszi, hogy a Balaton veszélyes volna.

 

 

Címkék: megtalált, lőszerek, akanmentesítés, üzlet, Balaton, kis szines