Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén június 15-én kerül megrendezésre a Corso Bevásárlóközpont Tanévzáró Fesztiválja. A Fesztivál reggel 9.30-kor a már megszokott pincérfutó versennyel kezdődik, ahol az ügyes felszolgálók bizonyíthatják rátermettségüket.

13 órától egészen délután 17 óráig a vöröskereszt jóvoltából lehetőség lesz vért adni, így akinek a vártnál rosszabbul sikerült az idei bizonyítványa, akár ilyen módon könnyíthet lelkiismeretén.

15 órától kezdődnek a kisebbeknek szánt programok állatsimogatóval, ugráló labirintussal és kézműves foglalkozással. A haditechnika iránt érdeklődők a Hadkiegészítő Parancsnokság standjánál kipróbálhatják, hogy milyen pilótának lenni egy repülőgép szimulátor segítségével.

A nyár közeledtével érdemes felhívni a fiatalok figyelmét az őket körülvevő veszélyekre, melyekről ezen a napon a drogambulancia asztalánál lehet tájékozódni.

A nyári szünidő idején a kisebb-nagyobb sérülések sem ritkák, ezért a Vöröskereszt és Önkéntes Centrum munkatársai jó tanácsaikkal látják majd el a náluk érdeklődőket, s a különböző fogásokat egy előadás alkalmával be is mutatják.

Aki még nem talált megfelelő elfoglaltságot a nyárra az a Compass Egyesülettől kérhet segítséget, akik tájékoztatást adnak a Nyári Hazai és Nemzetközi Utazási Programokról. A nap folyamán, a szabadtéri színpadon számos zenés táncos produkciót láthatnak az érdeklődők, a Nita Dance és az Ametiszt Táncegyesület jóvoltából.

Este 19 órakor Király L. Norbert közönségtalálkozó és dedikálás, majd 20 órától a nap sztárvendége Fluor Tomi zárja a programot. Ez a nap a diákokról szól, azonban a bevásárlóközpont a megszokott széles termékkínálattal várja a vásárlókat is.

Címkék: sztárvendégek, tanévzáró fesztivál, Corso Bevásárlóközpont, diákok, hagyomány, kis szines