Kétségbeesett siófoki édesanya kérte a Jogvédő Mozgalom segítségét. Az anyuka elvált, egyedül neveli négyéves kisfiát, Norbertet, 22 éves gimnazista lányát, és legidősebb fiát. Devizahitelt vett fel, nem tudja fizetni. Hétfőn, Petőfi Sétány utcai lakásából kilakoltatják a családot. Nincs hová menniük, a folyamatos megfélemlítés hatására rettegésben, feszült idegi megterhelések között várják a meleg karácsony helyett a hideg, fagyos időket. Albérletre nincs pénzük, és senkihez sem tudnak menni.

A jogvédő nehezményezi, hogy a négy éves kisfiú félelmek között éli meg a kilakoltatás előtti napokat, családjával a karácsonyt a nyirkos utcákon tölti el.

kilakoltatás


/a kép illusztráció/

A Magyar Polgári Jogvédő Mozgalom a bedőlt lakáshitelekkel, és a hitelesek jogsértéseivel foglalkozik. Vezetője, Vajda Attila a Kapospontnak elmondta: csak Somogyból több mint 100 család kért a napokban segítséget. Marcaliból, Siófokról, de még Kaposvárról is. Valamennyien a hitelük miatt kerülnek utcára. A jogvédő az ország több részén segített már. Családok menekültek meg az éhezéstől, és a fázástól.

Olvassák el korábbi, kilakoltatási anyagainkat a témában!

Ahogy arról a Kapospont korábban beszámolt: legutóbb Marcaliban tettek utcára egy háromtagú családot.

http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2011-11-23/utcara_tettek_egy_haromtagu_csaladot.html

Júliusban pedig a bankja elé költözött, így tiltakozott a kilakoltatás ellen egy marcali férfi.

December elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium jövő március végéig. Az elmúlt másfél évben négyszer hosszabbították meg a kilakoltatási tilalmat, októberben pedig egy kvóta rendszert léptettek életbe.

A tilalom ideje alatt jövő januártól megkezdi működését a nemzeti eszközkezelő, amely a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál segíteni.

Címkék: háromtagú, utcára, tettek, családot, kilakoltatás, marcali, férfi, kis szines