Nemszámít sem a szitáló eső, sem a szél, a klub összehozza a jó társaságot, akik fergetegeset buliznak egészen hajnalig. Ehhez természetesen kiváló előadók is kellenek, amiben ezen a héten sem lesz hiány. A Coke Club elhozta Kanadából a különc és zseniális DJ producert Tigát, Ausztriából Richard Dorfmeistert és még nagyon sok hazai lemezlovast, hogy a nyár akkor is a jó hangulatról szóljon, ha nem éppen nyaraló idő van.

A két külföldi fellépő összepárosítása mindenképpen merész, ugyan akkor néha pont a különbözőség teremt olyan összhangot ami egy életre szóló zenei élménnyé tud formálódni. Tiga... Az amerikai gigolo az electroclash egyik éllovasa, legalábbis Amerikában mindenképpen.
Aki tíz évvel ezelőtt 2001-ben egy életre letette a névjegyét az elektronikus zenei szcénában a mára már klasszikusnak, akkoriban viszont unalomig játszott slágernek számító "Sunglasses at night" című dalával. Karrierje azóta is töretlen a DJK!CK's számára elkészített mix albuma egyértelműen pozitív visszajelzéseket kapott a szakma és a közönség részéről is. Aztán a Ciao! albuma is jó fogadtatást kapott.

tiga


A magyar közönség tavaly hallhatta utoljára a kanadai lemezlovász és producer Tigat tehát mondhatnánk éppen ideje volt. Tiga nagyon ellentmondásos figura. Például tavaly egy interjúban azt nyilatkozta a zenéhez kötődő viszonyáról "Ami nekem tetszik az jó, és ez nem vita tárgya." Teszi mindent teljes magabiztossággal. Aztán gyorsan kifejti, hogy ha nem akarsz beleőrülni a zeneírásba, akkor bíznod kell magadban. Szeret Magyarországra jönni, van is egy magyar vizslája. Szettjei mindig izgalmasak, újdonságnak számítanak. Tehát a Coke Club szombati közönsége készüljön fel az eredeti amerikai gigolora.

De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe, hiszen Tiga előtt az estén tiszteletét teszi, Richard Dorfmeister is. A Kruder &  Dorfmeister duó tagja, az ausztriai szcéna vezető egyéniségei. A zenei repertoárjuk elképesztő széles igazából bármit játszhatnak, és őszintén megmondom pont ez az ami miatt izgatottan várom a szombat estét.

Dorfmeister

Richard Dorfmeister

Magyar részről a szombat éjszakát Junky&Hawkie páros fogja felvezetni, akik a soproni éjszakai élet első számú kedvencei Secret Fusion nevű, 10 éve futó partysorozatukkal. Az este levezetése pedig Coyote-re a Deadcode fenegyerekére hárul.



Coyote

Coyote

junkie&hawky

Junkie&Hawky

Tehát ha szombaton valami egyedit és igényeset szeretnél hallgatni, akkor irány a Coke Club és Siófok.

Címkék: junkie, dorfmeister, tiga, coyote, coke club, hawky, kis szines