Tisztítják a kemencéket Mesztegnyőn. Ínycsiklandozó rétesek kerülnek bele. Egy kemencében több mint 3000 tálca rétest sütnek.

Nagy a sürgés-forgás a mesztegnyői faluház udvarán. A vajdasági hímzőasszonyok reggel óta megállás nélkül dolgoznak. Liszt, tojás, olaj és egy kanál ecet, meg langyos víz. Ezek a rétes alapanyagai, amelyeket jól össze kell gyúrni - árulta el Bende Ilona.

Rétes 3


A tisztának nem szabad se keménynek, se puhának lennie - avatott be minket a fortélyokba Huljai Mária. A nyújtásnál az "Addig nyújtózkodj, amíg az asztalod ér!" - "rétessütő" közmondást követték az asszonyok.

Idén 100féle rétes közül választhattak az érdeklődők. Igazi különlegességekkel is találkozhattak. A csülkös, a csirkemájas, a kapros túrós amit egyre jobban kedvelnek. De kapós volt a krumplis rétes is.

Rétes 2


Sorra érkeztek a zsűri asztalára a réteskülönlegességek. 20 csapat nevezett a versenyre. A megye első embere szerint nagyon fontosak az ilyen rendezvények. "Valódi szép nemzeti ügyről van szó, ami egyedül megmentheti ezt az országot, a megyét a közösség" - értékelte a fesztivált Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

Rétes


Nemcsak a rétesek "kígyóztak", hanem az értük sorban álló vendégek is. Aki pedig megszomjazott, az a környék legjobb boraival csillapíthatta szomját.

 

Címkék: faluház, rétes, rétesfesztivál, mesztegnyő, Gelencsér Attila, kis szines