2006-ban született először itt az első bölénygyerek. Akkos Samu vezérbika és Panka jóvoltából. Az országban az első bölény itt látta meg szabadtartásban a napvilágot. Annyi biztos: igazi férfi uralom van a birtokon. Íjkészítő gazdájuk rajong értük. Ezért néha a Bölénybába szerepét is eljátssza. Gelencsér László legutóbb egy farfekvéses szülésnél segített.

- Nekem kellett kihúzni az anyából mert a borjú elpusztult volna. Láthatóan nem kapott levegőt, mert elszakadt a köldökzsinór a fej még bent maradt. Teljesen kimerült, hát kihúztam és gyakorlatilag nem lélegzett, csak a szíve dobogott. Pár percig tudtam ezt csinálni, és akkor az anya felkelt és kihajtott, de akkor már láttam hogy lélegzik - meséli a tulajdonos.

bölény


A picik egy-két nap után már együtt portyáznak a csordával. Étkezésénél a kulcsszó a fehér vödör. Ebben érkezik a csoda csemege. Legtöbbször alma, vagy dinnye. A bölények ugyan vadállatok, de nyugodt természetűek, kevés gondozást igényelnek, tűrőképességük magas. A tulajdonos szerint azért az óvatosság nem árt. Ebben a 10 ezer voltos villanypásztor is segít. Gazdájuk azt mondja: őrülté válnak, ha mozgásukban korlátozzák őket. A kaposmérői tulajdonos azt meséli, hogy egy amerikai tenyésztő egyszer megpróbált betörni egy bölényt és az állat szarvai közt végezte.

 

Nézze meg a bölénycsordáról korábban készült videónkat!

 

Címkék: bölény, picik, farm, született, kaposmérő, kis szines