Rendőrök biztosították Árpi bácsi robogását a Mecsekben. A saját kerékpárján 8 kasza volt a háta mögött, egyet pedig a szájába vett. Az Árpi bácsi által csak „segédkerékpárnak” hívott bringán pedig 4 éles kasza szegeződött előre.

- Tavaly Európa Kulturális fővárosának adóztam a mutatványommal, akkor 21 kaszával kormány nélkül tettem meg a távot. Most 72. születésnapom alkalmából kerekeztem újra - mondta a KaposPontnak az artista. - Ez volt az ajándékom saját magamnak.

A világszámra sokan voltak kíváncsiak és persze izgalomból sem maradt hiány.

- Nagyon féltem a széltől - beszélt Árpi bácsi a legnagyobb ellenfeléről. - Péntek délután kimentem Hetesen az utcára gyakorolni egy kicsit. Annyira fújt a szél, hogy még egy kerékpárral sem mertem kormány nélkül menni. Aztán szombat reggelre teljesen elállt! Olyan volt, mint egy álom.

Viszont amikor Árpádtetőn felpattant a bringára ismét feltámadt a szél. Emiatt néhány perccel később vágott neki a távnak.

- Arra számítottam, hogy a mánfai kanyarban, ahogy kiérek az erdő és a sziklafal takarásából meg fog lökni. Szerencsére abból az irányból fújt, amerre kanyarodtam, így szépen bele tudtam dőlni - tette hozzá.

Szél helyett azonban jött más, méghozzá egy személyautó és egy furgon képében. A két jármű kikanyarodott elé, így Árpi bácsinak fékezni és korrigálni kellett.

- Bizonyára meglepődhetett a sofőr, mert egyből fékezni kezdett, pedig jobb lett volna, ha gázt ad. Így rá kellett hajtanom az aszfaltba épített útjelző prizmákra, ami eléggé dobálta a biciklit. Ha a segédkerékpár megy rá, az egyből felborul és én átesek rajta. Csúnya dolog... De szerencsére nem történt semmi baj, mindenki épségben megúszta. A másik bicikli végig úgy jött mellettem, mintha lelke volna. Az emberek tátott szájjal néztek.

Bár Árpi bácsi a családjának és a barátainak is számtalanszor megígérte, ezúttal sem hagyja abba a világszámait.

- A következő ismét a Kékestető lesz! - jelentette ki egyértelműen. - Már többször legurultam onnan is, sőt mondtam, hogy „Netovább!”, de a mai nap önbizalmat és bátorságot adott! Félnem egyedül csak magamtól kell, nehogy hülyeséget csináljak. A kerékpárjaimmal nem lesz gond. Ők okosabbak, mint én - mondta nevetve.

Árpi bácsinak egy másik, évek óta dédelgetett álma is van. Kaszákkal teli kerékpárjával kormány nélkül legurulni Monte Rosa-ról. Az Alpokban magasodó hegycsúcs útját személyesen is megnézte, ám a svájci hatóságok mintegy 2,5 millió forintot kérnek a mutatvány engedélyezéséért és biztosításáért.

Épp ezért Árpi bácsi most támogatókat keres, akiknek a segítségével valóra válthatná álmát.

Címkék: Mánfa, Árpád tető, Farkas Árpád, kaszás, artista, Mecsek, kis szines