Jó ideje nincs annyi szabad társulati hely, ahány fiatal színész végez. A budapesti Katona József Színház társulata jelenleg 33 fős, legutóbb a 2008-ban végzett Tenki Rékát és Dankó Istvánt szerződtette a színház, azóta egyéb jelentős mozgás nem volt.

Bizonyos értelemben könnyelműség az állások számához képest nagy létszámú színészosztályokat indítani, de a körülmények ellenére nem csökken a színészi pályára jelentkezők száma. A fizetések alacsonyak egy társulati tag az alapfizetéséből nagyon nehezen tud csak megélni.

- Az utóbbi években körülbelül 380-an jelentkeztek a 15-16 helyre a Kaposvári Egyetem színész szakára - mondta el kérdésünkre Huszka Judit a Színházi Tanszék adminisztrátora.

Ebben az évben nem lesz és a tavalyi évben sem volt végzős osztályuk, mert átalakult egyetemi öt éves képzésre a szak, így jövőre repülnek ki az első egyetemi végzettségű színészek. De, hogy milyen esélyekkel vágnak neki az útnak?

- Tartjuk a kapcsolatot a régebben végzett hallgatókkal és úgy tudjuk mindegyik a szakmájában tudott elhelyezkedni. A Pécsi Nemzeti Színháztól kezdve Zalaegerszegen át, Nyíregyházáig mindenhol találunk volt tanulónkat. Vannak, akik Budapestre mentek és alternatív színházakban játszanak, de vannak, akik egyedülálló kezdeményezéssel álltak elő - tette hozzá Huszka Judit.

A 2009-ben végzett Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Varga Balázs trióról már írtunk. Azt találták ki, hogy házhoz is lehet őket rendelni és előadnak egy színdarabot. Az ötlet bevált, rengeteg budapesti fellépésük van, de 1-1,5 év elteltével már mindegyik tagnak élő szerződése van "kőszínházzal".

Minden színész hallgatónak esélye van, hogy feljusson a csúcsra, csak élni kell a lehetőséggel!

Címkék: Huszka Judit, hallgató, színész, Kaposvári Egyetem, kis szines