A szokásos februári dátummal ellentétben idén március elején kerül megrendezésre a Torkos Csütörtök akció, melynek keretében a részt vevő éttermek 50%-ot elengednek a számla végösszegéből. Mint azt az esemény hivatalos honlapján is írják, az éttermek regisztrációja hamarosan elérhetővé válik.

Ezért csúszik:

A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a Farsang. Ez a Húsvétot megelőző, Vízkereszttől Hamvazó Szerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a Farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a Húshagyó Kedd, a Hamvazó Szerda és a Torkos Csütörtök.

Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazó Szerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Míg 2010-ben Hamvazószerda február 17-ére esett, addig idén ugyanez a nap közel egy hónappal később, március 9-én lesz. Ebből következően a következő nap, Torkos Csütörtök a tavalyi február 18-as dátummal szemben idén "csak" március 10-ére esik.

Címkék: éttermek, torkos csütörtök, kis szines