hajo2

Policsányi István a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező tanszékének diákja jó ajánlólevéllel vághat bele a hajózási cégekkel történő tárgyalásba, mivel tervét tavaly októberben a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Diák kategóriában formatervezési különdíjjal honorálta.

Policsányi a Tilos Rádió deKult című műsorában elmondta: korábban már felvette a kapcsolatot a Balatoni Hajózási Zrt-vel, de tavasszal ismét megkeresi a vállalatot, akkor már a projekt teljes gyárthatósági kalkulációjával  a zsebében.

A formatervező szerint hasznunkra válna, ha hazai tervek alapján itthon épült hajók révén magához térne az egykor méltán híres magyar hajógyártás. Mint fogalmazott: "Magyarok Magyarországon, magyar kikötőkben magyaroknak építsenek hajót." Ez logikusabb - fejezte ki véleményét Policsányi -, mint például Törökországból a Dunán felúsztatni hajókat, majd sok millió forintért átépíteni őket, hogy alkalmassá váljanak a belvízi hajózásra.

A hajó tervezési folyamatában részt vettek ipari formatervezők, hajóépítő mérnökök, gépészmérnökök, hajógépészek és gyakorlati tapasztalatokkal bíró hajósok is.

hajo1
(fotók:designterminal.hu)

Címkék: akadálymentesített, hajó, Balaton, kis szines