Kaposváré az ország egyik legszebb belvárosa. Ezt a turisták és az itteniek is így látják. Például ezért jó itt élni - mondják. A munkanélküliség és a keresetek is befolyásolják az emberek véleményét.

Hudi Emilné úgy véli: jó itt Somogy megyében, de sajnos a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. Ráadásul az átlagkeresetek sem itt a legvonzóbbak. Egy budapesti másfélszer többet visz haza, mint egy szabolcsi vagy egy somogyi. Megdöbbentően kevés régiónkban a külföldi tőke is. Míg egy fővárosira négy és fél millió forint jut, addig egy somogyira csak 270 ezer forint. Baranyában és Tolnában még ennél is kevesebb. A bruttó hazai termékhez a Dél-Dunántúl járult hozzá a legalacsonyabb mértékben. Magyarország gazdasági tevékenységének mindössze 6,5%-át teszi ki régiónk teljesítménye. Csak Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adott kevesebbet. Ebből a szempontból a legfejlettebb megye Győr-Moson-Sopron. Itt a somogyinak csaknem dupláját állították elő.

Somogyban viszonylag magas a mezőgazdaság hozzájárulása, de a pénzügy és a feldolgozóiparé nagyon alacsony. A beruházások jelentősen nőttek egy év alatt a Dél-Dunántúlon. 26%-kal. Ez azonban főként Baranyát és Tolnát érintette. Somogyban volt a legkevesebb.

A kutatások csak az objektív okokat veszik figyelembe, pedig nem ettől jó élni egy térségben - mondja a szakember.

Dr. Szigeti Orsolya, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense elmondta: a boldogsághoz sokféle tényező hozzájárul, tehát ahol megtalálja a saját maga számításait, akár a munkája, karrierje során és sokkal inkább a magánéleti kapcsolódásaiban.

Ezt településmarketinggel lehet befolyásolni - mondja a szakember. Erre az egyik legjobb példa a Szeretem Kaposvárt mozgalom. Az ember ugyanis azt a helyet tartja vonzónak, amit a magáénak érez - tette hozzá a szakember.

Címkék: élni, vélemény, Somogy, kis szines