67_fejléc hirdetés
2019.07.21 - Vasárnap
Dániel, Daniella

Kívánj igazi ünnepet a Piramissal! 2010. December 25. - Szombat 14:15 | Címkék: Koncert, legenda, Piramis, ünnep, kis szines

"Kívánj igazi ünnepet" címmel 1978 karácsonyán lépett fel a Piramis az Ifjúsági Parkban. December 26-án az új felállás első, jelentős önálló koncertje lesz Budapesten.

A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája. A 35 évvel ezelőtt alakult zenekar a '70-es évek második felének legnépszerűbb és legnagyobb hatású csapata volt, lemezei 100. 000-res példányszámban fogytak, évente több mint 300 koncertet adott, Budai Ifjúsági Parki koncertjei minden közönségcsúcsot megdöntöttek. Az együttes megszűnése után 1992-ben tért vissza, öt frenetikus sikerű koncerttel a Budapest Sportcsarnokban, majd  2006-ban két teltházas bulival a Papp László Arénában. Sokan azt remélték, hogy együtt marad a zenekar, de ez nem következett be és  akkor úgy látszott, hogy az együttes legendás nótái soha többé nem hallhatók élőben.

Ekkor azonban Nyemcsók János (Csoki) énekes, aki fanatikus Piramis rajongó, létrehozta a Piramix nevű tribute zenekart, hogy életben tartsa a zenekar emlékét. A későbbiek során előbb Závodi János majd Gallai Péter is fellépett vendégként velük, a zenekar tábora és népszerűsége egyre nőtt. Köves Miklós belépésével azután már háromra nőtt az eredeti Piramis tagok száma és ez magával hozta a régi csapat újjáalakulását. A Csoki (ének), Závodi János (gitár), Vörös Gábor (basszusgitár), Gallai Péter (billentyűk), Köves Miklós (dob) összeállítású zenekar  Piramis Plusz néven kezdett el játszani, ezzel utalva a régi zenekar utolsó lemezének címére, valamint megadva a tiszteletet az együttes egykori vezetőjének Som Lajosnak, aki egészségügyi problémái miatt nem lehet az új felállás tagja.

Az együttes az újjáalakulás óta eltelt két év alatt csaknem 100 koncerten hozta vissza a régi Piramis korszak hangulatát, nagysikerű koncerteket adott mind itthon, mind Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban.

"Kívánj igazi ünnepet" címmel 1978 karácsonyán lépett fel az együttes az Ifjúsági Parkban, a mostani buli pedig az új felállás első, jelentős önálló koncertje Budapesten. A zenekar látványos koncertre készül, amellyel szeretné felidézni azt a fantasztikus érzést, amit csak egy Piramis fellépés adhatott és adhat a mai napig. Sajnos Som Lajos egészségi állapota  miatt nem vehet részt a koncerten, Révész Sándor pedig szólópályára lépett és lezárta életének ezt a korszakát, de reméljük nélkülük is teljes lesz az élmény.  "A Piramis egy karácsonyi zenekar"-mondta Závodi Janó és a buli ezt szeretné igazolni.

A koncert vendége a nagyon tehetséges fiatalokból álló Breakthru együttes, a klasszikus rock nótákat játszó Üzletembers és az Edda és a No legendás gitárosának, Slamovits Istvánnak Slamo Band nevű zenekara.

Időpont: 2010. december 26. (vasárnap) 19 óra

Helyszín: Budapest, Petőfi Csarnok (Zichy Mihály út 14.)

Az együttes két tagjával készült interjúkat itt megtekintheti:

 

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás