Köszönjük, megvagyunk - ez a címe annak a felmérésnek, amely a magyar lakosság hangulatát mérte fel. Beteg idősek, elkeseredett szakmunkások, boldogtalan házaspárok. Idén hárommillió magyar szenved. Ők leginkább az egészségükre panaszkodtak - mondta a Magyar Rádiónak Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója.

Nagyjából hárommillióan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a betegség vette körül a mindennapjaikat, ami aggasztó jelenség. Másfelől, ez a felnőtt népességnek az egyharmada, tehát a többség mégiscsak egészsége szempontjából jónak minősítette az évet, ami pedig reményteli jelenség – véli a a Szonda Ipsos munkatársa.

A közvélemény-kutató cég felmérése szerint a dolgozók csaknem fele úgy érzi, a munkahelyén inkább rossz tapasztalatokat halmozott fel.  A magánéletre vonatkozó adatokból viszont az derült ki, hogy főképpen akkor boldogok a házaspárok, ha jó anyagi helyzetben vannak, vagy ha épp gyereket várnak - mondta a véleménykutatási igazgató. A politikai helyzetről a magyarok többségének markáns véleménye van. A lakosság nyolcvan százaléka szerint 2010 kudarcokkal teli év volt.

Címkék: anyagi helyzet, boldogság, kutatás, egészség, kis szines