A nagyatádi nyugdíjas ápolónő már pert is indított az apaság megállapítására, hogy bebizonyítsa igazát, azonban az illetékes Budai Kerületi Bíróság elutasította keresetét, mivel nem tudta hitelt érdemlően alátámasztani származását. – Nem nyugodtam bele a döntésbe, hiszen mindenki tudni akarja kik a szülei, és addig folytatom a kutatást, amíg meg tudom az igazságot – mondta elszántan Ágnes asszony.

– Állami gondozásban, nevelőszüléknél nőttem fel, akik soha nem akartak beszélni a származásomról. Amikor kérdőre vontam őket, azt felelték: ne kutakodjak, mert börtönbe is kerülhetek. Csak felnőttként, hosszú évtizedekig tartó nyomozás után bukkantam rá édesanyám nyomára. Ő 1989-ben elhunyt. Soha nem találkozhattam vele – mondta a rejtélyes sorsú asszony.  - A születési anyakönyvekben, melyeket hosszas küzdelem után megszereztem, döbbenettel láttam, hogy két különböző anya neve szerepelt, de apa nem. Végül Kiskunhalason megtaláltam a keresztlevelemet, melyből kiderült, hogy 1942-ben Szántó Margit lányaként, Ágnes és Margit néven kereszteltek meg. Apa itt sem volt bejegyezve, csak annyi állt helyén: törvénytelen - folytatta Kurdiné.

Kurdi Jánosné

- Hogy miért hiszem, hogy Horthy volt az apám? Szembetűnő a hasonlóság köztünk. Megtudtam, hogy fogantatásomkor édesanyám egy somogyi falu, Nagybajom környéki vadászházában cselédként dolgozott. A kormányzó több alkalommal is hosszú időt töltött itt vadászatokon – mesélte az asszony. - A módszer, ahogy egy éjszaka, titokban a terhes édesanyámat az alföldi tanyavilágba telepítették, és megszületésem után elvettek tőle, majd nevelőszülőknél helyeztek el, ahol a nevelőapám rendőr volt, valamint a rejtélyes üresen hagyott, majd meghamisított anyakönyvi kivonatok, és az állandó titkolózás a származásomról is azt bizonyítják számomra, hogy jó nyomon járok – mondta. - Nem fogom feladni, mert jogom van tudni, ki vagyok.

A rejtélyt, amely az asszony származását körül lengi több történészt, néprajzkutatót is próbára tett, azonban ez idáig pontos és megbízható eredményekről nem tudtak beszámolni.

Rózsa Sándor történész szerint a módszer, amiről Kurdiné mesélt, ahogy az akkori politikai vezetők a törvénytelen gyermekeiket eltüntették, az  jellemző volt. Az ilyen esetekről a történeti levéltárakban találhatók leírások.

Címkék: Horthy, Margit, Ágnes, Fővárosi, nagyatádi, Budai, kis szines