Egy oázis található Somogyfajsz közelében. A Somogy Természetvédelmi Szervezet vásárolta meg az elvadult, gazos területet, és szürkemarhákat telepített ide. Azóta újra ritka növény és madárfajok élőhelyévé vált.

Idén 14 millió forintot nyertek uniós pályázaton ennek bővítésére. Mille János a Somogy Természetvédelmi Szervezet projekt managere elmondta: 70 hektáron folytatnak vizes élőhely rekonstrukciót. Fő céljuk a fokozottan védett vidrának, cigányrécének, réti sasnak élőhelyet illetve táplálékhelyet biztosítani olyan élőhelyen, amit már nem használnak.

A folytatásra a második fordulóban csaknem 240 millió forintot nyerhetnek, amelyből megerősítik a gátakat és időszakosan elárasztják a területet, ami aztán a madárvilág számára nagyon fontos. Az út másik oldalán embernagyságú akácos nő.

- A Korokna bal partján egy európai uniós pályázat segítségével azon dolgozunk, hogy az özönnövényeket, az akácot szorítsuk vissza - mondta el Tömösváry Tibor a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke. Az akác elnyomhatja a természetvédelmi ritkaságokat - tette hozzá az elnök. A 100-200 éves tölgyek is eltűnnek. A természetvédelmi szakember szerint fontos lenne, hogy a környezetvédelmi programok a vidékfejlesztés érdekét szolgálják.

Címkék: Somogy Természetvédelmi Szervezet, uniós pályázat, Somogyfajsz, védett, akác, kis szines