A tavalyi ötven százalékos lesújtó arány azért ad okot némi bizakodásra, mert 2000-ben még a lakosság 52 százaléka, 2005-ben hatvan százaléka vallotta azt, hogy egyetlen könyvet sem olvasott.

A legtöbbet olvasott szerző, Lőrincz L. László, a második helyen Danielle Steel, a harmadikon Rejtő Jenő áll. Bekerült a tíz legolvasottabb szerző közé Gárdonyi Géza, ahonnan kikerült az öt éve még előkelő helyen álló Wass Albert, Márai Sándor és Kertész Imre. A kedvencek tízes listáját Jókai Mór vezeti, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán előtt.

A felmérésből kiderült, hogy a leginkább elvárt szempont egy könyv esetén, hogy fordulatos cselekménye legyen, és magával ragadjon. Ugyanakkor a kultúraorientált megkérdezetteknél már a mondanivaló és az elgondolkodtatás is legalább ennyire fontos- írja a Magyar Nemzet.

Címkék: olvasás, könyv, felnőtt, kis szines