Az X-Faktor öt versenyzője szombatra két produkcióval készült. Mikor az első akkordok felcsendültek, már akkor tudta mindenki, hogy Norbi maradt a kemény rock műfajnál, de ezúttal annak lassabb, érzelmesebb változatát választotta. A bőrdzsekis kaposvári fiú a Tankcsapda Örökké tart számával nyitott.



- Ezt mondtam neked, ezt kell csinálni kimenni a színpadra és elénekelni, hogy ne mondják azt mindenféle hülye újságírók, hogy nem tudsz énekelni, nagyon jól énekelsz - értékelte Nagy Feró Norbi produkcióját.

Malek Miklós elképesztőnek találta, hogy a kaposvári fiú hogy el tudja adni magát és a dalt. - A dal mondanivalója, hogy mennyire jött át, az nagyon fontos egy előadó esetében - tette hozzá a zsűritag.
- Minden alkalommal, mikor te vagy a színpadon, néha nem mindig szól szépen a hangod, de az üzenet átjön - fogalmazta meg véleményét Malek Miklós.

Geszti Péter egyetértett az előtte szóló Malek Miklóssal.
- Azt éreztem, te teljesen a helyén vagy, annak ellenére hogy nem énekel jól a Norbi, de jól ad elő, ami miatt ez valóban hiteles volt és elhittem, hogy ezt nem csak a Lukács Laci énekelheti - tette hozzá. Észrevételként Geszti megjegyezte: ne csinálj úgy a show után, mintha vacsoráztál volna.

Keresztes Ildikó Norbi mentora erre válaszként így reagált: nem vacsorázott, nem látod hogy néz ki?
- Norbi ezt a dalt nem lehet akárkinek adni, gratulálok, új értelmet nyert ez a dal számomra - tette hozzá a zsűri női tagja.

Norbi tűzzsonglőr mutatványokkal színesítette második produkcióját. Fekete pólóban és szürke farmerben feszítve egy tüzes rockszámot választott.

Keresztes Ildikó ismét ugrált örömében székében, elbűvölte Norbi produkciója.

Nagy Feró lehengerlőnek nevezte a produkciót, amely szerinte egy cirkusban is elférne.

Malek Miklósnak jobban tetszett az előző dal, amit Norbi énekelt.

A Vastag fiúknak kellett párbajozniuk ez alkalommal. A zsűri 3-1 arányban a testvérpár idősebb tagját Vastag Csabát juttatta tovább. Vastag Tamás búcsúzóul megköszönte a közönségnek és a zsűrinek a bizalmat és reméli beváltja a hozzá fűzött reményeket. Vastag Csaba könnyes szemmel engedte haza öccsét.

Címkék: Nagy Feró, show, Vastag Tamás, Geszti Péter, sakál, Malek Miklós, x-faktor, Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Király L. Norbi, színpad, ének, zene, előadás, szavazás, verseny, kis szines