egyetem3

Az agrár képzések között a kar javított és a középmezőnyben foglal helyet. A legtöbb országos tudományos diákköri helyezés itt jut a nappali tagozatosokra. És egy minősített oktatóra is itt van a legtöbb hallgató. Javítva a tavalyi eredményén az egyetem pedagógiai kara 17 egyetem közül az ELTE gyógypedagógiai szakával együtt, holtversenyben a harmadik. A karon minden második oktató rendelkezik tudományos fokozattal, minden ötödik pedig kandidátusi ranggal. A siker az egyetem és a pedagógiai kar közös munkájának köszönhető, mondja a dékán.

egyetem4

Dr. Kovács Zoltán a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának dékánja elmondta: a siker az egyetem és a pedagógiai kar közös munkájának köszönhető, mindenben a minőségi növekedésre törekedtek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a kaposvári campus hallgatói első helyezéseket értek el országos versenyeken.

egyetem1

A művészeti képzés a középmezőnyben szerepel. A gazdaságtudományi kar pedig 33-ból a 9. Összesítésben a Kaposvári Egyetem 45-ből a 18. Az egyetem rektora kiválónak ítélte az eredményt. Szerinte a campus büszke lehet minőségi eredményeire. A jövőben a többi szakot is felzárkóztatnák. Például az eddig művészeti karhoz tartozó kommunikációt a pedagógia karhoz csatolják.

- A döntés meg is született, bár a két kar vezetősége még kedden fogja talán ezt kimondani - tette hozzá Prof. Dr. Szávai Ferenc a Kaposvári Egyetem rektora. A campus rektora hozzátette: szeretnék, ha pár év múlva a kaposvári  kommunikációs képzés a rangsor élén lehessen. A társadalomtudományi képzést is erősítik. És tovább növelik a mester szakok számát is, tette hozzá.

egyetem2

Címkék: Szávay Ferenc, Pedagógiai Kar, minősítés, campus, Kaposvári Egyetem, fejlesztés, kis szines