oktatas

A jövő tanévtől átalakítják a középiskolai rendszert. Ez Somogyban 20600, Kaposváron pedig 9700 diákot érint.

A Munkácsy gimnázium a népszerű kéttannyelvű és angol emelt szintű osztályok mellett a következő tanévtől egy új öt évfolyamos német-francia nyelvi előkészítő és egy természettudományos osztályt is indít.

Gyallai Katalin, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója elmondta: matematika, fizika orientációval és biológia-kémia orientációval indítják ezt a képzést, de lehetőséget biztosítanak arra, hogy a keresztérdeklődésű diákok is megtalálják helyüket ebben az osztályban.

A Táncsics gimnázium is eggyel bővítheti nyelvi előkészítő osztályainak számát. Kaposvár javasolja a két gimnáziumnak és a közgazdasági szakközépnek, hogy a felvételi eljáráskor a maximális ponthatárt 70%-át el kelljen élérni a bekerüléshez. Az Eötvösben honvédelmi osztály is indul. Az egészségügyi szakképzőben pedig csak kétévente indíthatnak fodrász-kozmetikus osztályt.

Ez is alátámasztja Kaposvár gazdaságpolitikáját is. Ennek célja, hogy aki akar, az tudjon dolgozni, emelte ki a mai kaposvári tanácskozáson Szita Károly polgármester.

- Egy olyan hatékony képzési formát kell megvalósítani, amelynek érdekében a gyerek az elméleti, a fiatal az elméleti oktatás mellett megfelelő gyakorlati ismeretekre is szert tehet, ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha többet van az esztergapadnál mint az iskolapadban -tette hozzá Szita Károly.

Hogy az elképzelések megvalósulhassanak, a törvényeken is változtatni kell. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára szerint jelenleg létezik egy agyonszabályozott, 270-szer módosított kódex, amelyet közoktatási törvénynek hívnak. Egy kerettörvényt alkotnának és létrehoznák a pedagógus életpálya-modellt, amivel újra vonzó lehetne ez a szakma.

Címkék: Munkácsy gimnázium, Gloviczki Zoltán, Táncsics gimnázium, osztály, diákok, tanév, szakképzés, képzés, törvény, kis szines, Kaposvár