Keresztes Ildikó továbbra is el volt varázsolva tőle, ám a többieket nem nyűgözte le produkciójával. Ebben a számban Norbinak nem kifejezetten a színpadi előadásával, hanem a hangjával kellett volna sikert aratnia. Azonban a zsűri férfitagjai egyöntetűen úgy vélték: Norbi szive ugyan ott volt, de a hangja nem. Geszti Péter egyenesen azt mondta neki: többet kellene énektanárhoz járni. - Az első húsz másodperc csoda volt, de aztán elszállt ez a csoda, aminek énektechnikai okai vannak. Ez a dal ugyan rólad szólt, de nem tudtad elénekelni.

Malek Miklós osztotta Geszti véleményét: - Ösztönösen jó előadó vagy, de énektechnikailag elmaradsz a többiektől. A szíved ott van, de a hangod nem tudja követni.

Nagy Feró szerint a „nézz, nézz az ég felé” refrénben repülnie kellett volna, iszonyatosan nagy hangerővel az égbe, ehhez képest a kaposvári fiú visszavett ebből.

Norbi mentora, Keresztes Ildikó végig kitartott a tanítványa mellett, vitába elegyedett a kollégáival. Az énekesnő szerint Norbi nagyon szépen énekelt, amiben benne volt a szíve és a lelke. Nagy Ferónak célozva megjegyezte: nem érezte azt, hogy ebben a dalban több van, hiszen „Charlie sem szállt el a refrénben”. Az pedig külön öröm, hogy most nem hörgött Norbi, hanem a hangját használta.

Ez valószínűleg nem nyugtatta meg Király L. Norbit, hiszen az eredményhirdetéskor eléggé lehangoltan lépett a színpadra. Amikor pedig már rajta kívül csak a Non Stop és Takács Nikolas várta a sorsát, láthatóan ő maga is meglepődött a neve hallatán. A közönség szavazatai alapján ugyanis továbbjutott, nem kellett párbajoznia.

Norbi az adás után elmondta: szerinte a közönségnek sem tetszett az előadása. - Tisztában vagyok vele, hogy nem úgy teljesítettem, ahogy kellett volna. Szerintem ezt frankón elb(kukac)sztam. Viszont kaptam egy esélyt arra, hogy jövő héten jobban teljesítsek. Most - úgy érzem - csalódást okoztam Ildikónak és a rajongóknak is.

Az X-Faktor november 13-i adásában végül a Non Stop és Takács Nikolas párbajozott. A zsűrit nehéz helyzetbe hozták a fellépők, akik eddigi legjobb formájukat hozták. Malek Miklós szavazott egyedül a csapatára. A többiek szerint az X-Faktor jegyeit inkább Nikolas viseli magán, így ő jutott tovább.

Címkék: X Faktor, Geszti Péter, Malek Miklós, Charlie, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Király L. Norbi, kis szines