A szél lengedezik, néha egy-egy esőcsepp pottyan a környező avarra. De a tűz mellett ez nem zavaró, a lángok termelte hő elpárologtatja őket... És ekkor megcsörren a kolléga telefonja -Kapcsold már ki! - mondom. - Élvezd, hogy nyugi van....
És tényleg. Egy néhány méteres placcon guggolunk a tábortűz körül. Közben Fodor István túravezetőnk újabb köteg fát tesz a lángokba. - Legyen jó kis parazsunk - mondja - akkor pirul szépen a szalonna.
Leporolja a kezeit és bicskájával tovább faragja a villás ágat, ami a füstölt szalonna feszülete lesz.
Tőlem jobbra folytatódik a vízmosás. Ide hallatszik a végén lévő forrás csobogása. Velem szemben egy másik meredek falú vízmosás húzódik, közepén kis patak csordogál. Bükkfák mindenütt. A domb tetején áll talán a legnagyobb szürketörzsű: akkora odva van, hogy állva simán elférnék benne. A völgyben pedig úgy kell átmászni a keresztben fekvő kidőlt fákon.
A patakokban mohás kövek ülnek, a löszfalakon pedig körben a gímpáfrányok tucatjai nevelkednek. Ez egy védett növény hazánkban és kifejezetten a nedves, sötét szurdokerdőket patakpartokat kedveli. Hát itt jó helye van. Még a pataktól távolabb is bokáig süllyedünk az avar alatti sárba, úgyhogy jó, ha odafigyelünk. Apropó, avar. Mintegy arasznyi vastagságú rozsdabarna levélréteg borítja a talajt és a beszakadt hidakat. Néhány éve még viszonylag jó állapotban voltak, mára viszont csak a tartószerkezetek állnak néhány deszkával a tetején. Amúgy a patak nem lenne vészes, túrázóknak alapvető elvárás, hogy átlépjék, -ugorják. Vízálló bakancsban, gumicsizmában keresztül is lehet gázolni rajta.
A patakvölgy végén lévő Csepegő-kő még egész jó állapotban van. Kő, ami csepeg - vagy inkább a víz róla: két harcsaszáj-szerű vízszintes sziklarepedésben csurog a felette lévő mészkődombból. A rés mennyezetéről zöld-fehér cseppkövek nyúlnak lefelé. A moha színezi meg ilyenre a kristályokat. Másik oldalán egy szikla tetején folyik végig a víz. Még a falnak támasztott fatörzs is ugyanúgy áll, mint három évvel ezelőtt, csak épp jóval korhadtabb. A magasba nyúló löszfalba kirándulók vésték nyomaikat. Itt jártam, Pisti. 1986 7/b. Legalább a három évvel ezelőtti „nigger” feliratot lekaparta valaki. Némelyik szöveg 5-6 méter magasan „ékeskedik” a sziklaperemen, nem kis munka lehetett felmászni oda. Szerzője bizonyosan büszke a teljesítményére...
Eláll a szemerkélő eső, az ég borult marad. Nem is látni messzire a párától. A csepegő kőhöz a kék kör jelzés vezet, amelynek nyomvonalát nemrég változtatták meg. Korábban Tótvároson keresztül mutatta az utat, ám most már ez a rész magántulajdonban van. Szarvasmarhákat nevelnek a lankás legelőkön. A kerítésen kívül néhány szarvast riaszt fel léptünk. Jó fülük van és jó vészjelzőjük. Mióta betettük lábunkat a legelőre, folyamatosan riasztanak a szajkók: „srééééék”. Színes kis mátyásmadaraink árulkodnak mindenkinek, hogy idegenek járják a határt. A gyalogút melletti bokrokon pedig a cinegék hancúroznak.
- Még jó idő van - hívja fel rájuk a figyelmet kísérőnk. - Ha hideg van, berepülnek a falvakba és a városba, ott könnyebben találnak táplálékot.
Késve jött idén az indián nyár, ez pedig a növényeket is megbolondította. Lépten nyomon találtunk sárgálló mocsári gólyahírt, ami egyébként tavasszal hirdeti a vándormadarak és a jó idő érkezését. Az őszi kikerics nem késett sokat, mindössze másfél hónapot. Belőle csak egy szálat láttunk. Bármily szép is, ne szedjük le, mert védett. Ötezer forint az eszmei értéke.
A csalóka virághírmondókkal szemben egy égi hang figyelmeztet: ne örüljünk, hamarosan jön a hideg. Vízimadarak csármázva húznak délre a közelgő tél elől.
Helyszín
Címkék: séta, csend, szalonna, sütés, túra, erdő, kis szines