Modern vitorlásokkal, terepjárókkal és GPS-szel felszerelkezve rabolják a nemes halat, sokan ebből élnek. Idén már 8 km rapsichálót szedtek ki a tóból, legutóbb egy fél kilométerest. Mindennap ellenőriznek a halőrök és a vízirendőrök, de ritkán érnek tetten orvhalászt. Csak akkor lehet ugyanis büntetni.

Krisztin Dezső szinte mindennap a vizen van motorcsónakjával. A halőr elmondta: volt olyan Fonyódon, hogy egy vitorlás több halat hozott be a kelletténél, és ez igazoltatásnál derült ki. A rapsichálókat ilyen eszközzel keresik a víz alatt. Az elkövetőket sajnos nehéz elfogni - tette hozzá.

Legutóbb 500 méter hosszú hálót találtak két hete találták Világosnál, azóta raktárban őrzik az orvhalászok többi eszközeivel. Idén már 8 km hálót szedtek ki a Balatonból. Néha ilyen fegyvernek látszó tárgyakat is találnak. Ez egy vasvilla, amellyel biztos a fogás. Ennek a gazdáját nem tudták megbüntetni, mert a villa a kocsijában volt, és nem használta. Ezen a törvényen kéne változtatni, mondja a halgazdálkodás igazgatója. Az eszközbirtoklásért is büntetést kellene adni, mert amúgy nehéz tetten érni őket.

orvhalaszok

- A nemes halállományt irtják, annak a lehetőségét, hogy ezek szaporodhassanak a Balatonban, újra elfoglalhassák az általunk idegen honos halak fogása által biztosított életteret, ezt mind tulajdonképpen ők elviszik - mondta el Varga László a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. igazgatója.

A tisztességes horgászok elől is kifogják a halat. Szabadkai Zoltán szerint nagyon nagy a kár, pedig az ellenőrök mindennap kétszer jönnek. Évente több százmillió, egyes becslése szerint 1 milliárd forint kárt okoznak az orvhalászok a Balatonon.

Címkék: halállomány, rabsic, háló, Varga László, eszköz, hal, kis szines, Balaton