mécses


A vidéki temetőkben sokan már a hétvégén elhelyezték a virágokat és a mécseseket. A zselicszentpáli sírkert is ünnepi fénybe öltözött. A Bisvurm család minden évben ellátogat ide, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről.

A böhönyei német-magyar katonai temetőben is mécsesek világítottak. A megye egész területéről ide hozták a II. világháborúban elhunyt német katonák földi maradványait. Eddig 2240-et.

A kaposvári temetők környékén zsúfolásig tele voltak a parkolók a hétvégén. Több 10 ezren vittek virágot szeretteik sírjára. Sokan a Mária szobornál emlékeztek távolabb eltemetett halottaikra. Többen gyerekekkel jöttek.

halottak napja

A hétvége és a mindenszentek ünnepe is viszonylag zavartalan volt. A rendőrök és a polgárőrök megerősített szolgálatot tartottak Kaposváron. Csupán néhány helyen akadt probléma. Például Kaposfüreden a tiltás ellenére is többen behajtottak autóval a temetőbe. Máshol pedig lopások miatt kellett nyomozást indítani.

Puskás Béla a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető-igazgatója elmondta: viráglopások szinte mindig történtek, mindegyik temetőben.
- A Nyugatiban egy nagyobb értékű koszorút vittek el és két nagyobb értékű tárgy eltulajdonítására is sor került. Továbbá volt, ahol a mécsestartókat vittek el és egy bronz szobort - tette hozzá.

A rendőrség nyomoz a lopások ügyében. A Somogy Temetkezési Kft. kártérítést fizet. Puskás Béla hozzátette: még mindig nem figyelnek eléggé az értékeikre az emberek, gyakran hagyják a táskáikat a sírokon. Még hétfőn és kedden is több 100 ezer embert várnak a temetőkbe. A legtöbben ugyanis Mindenszentekkor és Halottak napján is gyújtanak gyertyát.

Sima István: Mindenszentek napján

Mindenszentek hajnalán beszökött a tél,

Megmutatta kemény arcát, rideg volt, s fehér

Dermesztő, vad hidegre ébredt minden ami él,

S a kerteken már megmaradt a dér.

A fa ágán még kapaszkodik egy megsárgult levél,

Megfeszítve erejét a végsőkig remél,

Bár tudja, már csak néhány percig él,

S mint a többi, Ő is földet ér.

A temetőkert fagyos útján fázós emberek,

A fejfákhoz igyekeznek, hol halottaik felett

Emlékező, könnyes szemmel kulcsolnak kezet,

S ma minden síron gyúlnak mécsesek.

Címkék: koszorú, Puskás Béla, gyertya, temető, lopás, rendőrség, kis szines