park

A 30-as években ültettek nagyon sok fát Kaposváron, attól kezdve, amikor ez a virágos jelző ráragadt a városra -mondja Hartner Rudolf, a kaposvári Városgondnokság vezetője. Nem véletlenül. Ma már két millió négyzetméter a zöldterület Kaposváron. 35 ezer fa és majdnem még egyszer ennyi bokor van a városban. Kevés település büszkélkedhet ennyi növénnyel.

Teglovics Jánosné szerint az embereknek tiszta levegőre van szükségük, és sok fára és bokorra. Sok helyen a fákat évtizedekkel ezelőtt rendszeresen visszametszették. Ma is jól látszanak ennek nyomai. Amikor a lovaskocsikat egyre inkább az autók váltották fel, akkor hagyták megnőni a fákat. Így alakultak ki a belvárosi fasorok. Néhol úgy összeérnek, hogy alagutat képeznek. A virágok azonban tönkrementek az árnyékban. Ezért 30 éve bokrokat kezdtek ültetni. Ez hangszigetel, de ami még fontosabb: a levegőt is tisztítja.

légszenny

- Ha kiteszünk egy fehér lapot ide, és holnap eljövünk ide megnézni, ez a lap szennyezett lesz, jórészt a kocsiforgalomtól. Na most ezek a növények elválasztanak minket a gépjárműforgalomtól, mérhető a levegő szennyezettség különbözősége a sövény egyik és másik oldalán - tette hozzá Hartner Rudolf.

légszenny2

A megye különböző területein is mérhető a levegő szennyezettségének mértéke. A mérőállomások szerint a Balaton-parton kiváló a minősége. Kaposváron jó. Összességében egyre tisztább a levegő Somogyban: a szilárd szennyezőanyagok mennyisége a felére csökkent. És a szénmonoxid terhelés is harmadával alacsonyabb. Ez a bírságokon is jól látszik. Három év alatt a negyedére csökkent a légszennyezés miatt kiszabott büntetés. Az elmúlt években egy barcsi és egy csurgói céget büntettek meg többször is.

Címkék: bokrok, fák, Hartner Rudolf, levegő, Somogy, kis szines