adomany


Szekeres Bence tegnap látta a vörös iszappal elöntött területekről készült képeket. Szekeres-Karl Eszter elmondta: megnézték az interneten a képeket a vörös iszap áldozatairól, illetve, hogy mi történt ott egészen pontosan, és hát nagyon sajnálkoztak, és a nagyfiú kérte, hogy próbáljanak meg nekik segíteni.

Szigetvári György és családja megbeszélték, hogy együtt jönnek adományozni. Még a dédunokái is itt voltak. Szigetvári Gyögy úgy érzi, minden magyarnak kötelessége adakozni, ez akkora katasztrófa és nemzeti tragédia, hogy ebben mindenkinek vállalni kell valamit, csekélységet, hogy segítsenek ezeken a szerencsétlen embereken.

Akik most készpénzt hoztak, elmesélték, hogy már többször hívták a segélyvonalakat, de szerintük ez nem elég. Kótzián Rudolfné szerint a szegény asszony 2 fillérje is sokat számít.

A város polgármestere elmondta, a katasztrófa után többen kérdezték tőle, hogyan segíthetnek. A Magyar Televízió a 23 megyei jogú várost kérte, hogy segítsék az összefogást.

Szita Károly Kaposvár polgármestere elmondta: a somogyi megyeszékhely egymillió forinttal nyitotta meg az urnát, ezt követően is várják mindenkinek a segítségét, teljesen mindegy, hogy miben, abban segítsenek, amiben tudnak.

adomány


A mai gyűjtésről egész napos műsorban számolt be az MTV, eredményéről pedig este 9 órától láthatnak összefoglalót. Az elmúlt napokban már sokan juttattak el a különböző civil szervezeteken, egyházakon keresztül adományokat, ruhát és élelmiszert a károsultaknak Somogyból. A Kötél életmentő egyesület tagjai is gyűjtenek, az adományokkal hétfőn újra a helyszínre utaznak.

Címkék: Szigetvári György, iszapkatasztrófa, adakozás, Szita Károly, kis szines