etelm


Magas lázzal, hányással és hasmenéses tünetekkel szállították őket kórházba. Az éjjeli ügyelet alatt pedig egy 7 hónapos csecsemő került be a fertőző osztályra. A kórházban kezelt legidősebb beteg is csak 12 éves. Mindannyian infúziós kezelést kapnak.

Információnk szerint a Budapest Főváros Önkormányzatának Balatonboglári Gyermekotthonában húszan - köztük gyerekek és felnőttek - lettek rosszul, de többségük nem igényelt kórházi kezelést. Információnk szerint nem ez az első eset, amikor ételmérgezés történt az intézményben.

A Kaposi Mór Oktató Kórház bejelentés tett az ÁNTSZ-nél, akik megvizsgálták a helyszínen az eset körülményeit. Dr. Papp Erzsébet, a Kaposi Mór Oktató Kórház Infektológiai Osztályának vezetője elmondta: a tünetek alapján bakteriális és vírusos fertőzés egyaránt okozhatta a megbetegedést, a vizsgálat eredménye péntekre várható.

Az ÁNTSZ kedden és szerdán is a helyszínen járt. Járványügyi viszgálatot végeztek. Az ott dolgozók alkalmassági vizsgálatát megnézték a kolléganők, illetve a foglalkozás egészségügyi dokumentációjukat, egészségügyi kiskönyvüket és nyilatkozataikat, és ezt rendben találták.

Többen észrevételt tettek, hogy héthónapos csecsemőt nem is gondozhatnak gyermekotthonban, ezért ismét rákérdeztünk a kórházban a gyermekek életkorára. A fertőző osztályon helyesbítették a tegnapi tájékoztatásukat, és kiderült, hogy a legfiatalabb kisgyermek nem hét, hanem 17 hónapos. Kérdésünkre Dr. Papp Erzsébet elmondta: a gyerekek jobban vannak, a tünetek mérséklődtek. Amint elkészülnek a laboratóriumi eredmények, beszámolunk róla.

Címkék: Balatonboglári Gyermekotthon, hányás, láz, ÁNTSZ, Kaposi Mór Oktató Kórház, kis szines