Rákász Gergely keze alatt az orgona – az amerikai előadói gyakorlatot követve – nagyzenekarrá változik. Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló. Egyedi témájú hangversenysorozatait, mint a Romantika Light, Barokk Light, vagy a VERDISSIMO – La Bella Italia, több ezren hallgatták meg két kontinensen. A darabok között elhangzó – szinte a művész védjegyévé vált – zenetörténeti kommentárok tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nem csak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak.

Legújabb hangversenye „Látványkoncert.” Papp Norbert festőművésszel közösen ezúttal túllépnek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezik a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző pedig lehet, hogy épp mellettünk foglal helyet, hogy pár szóban megossza velünk benyomásait melyek megihlették. Manapság magától értetődik, hogy a filmekhez zenét írnak, azonban most egyedülálló módon a zenéhez készülnek programba vágó művészi képsorok.

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az „Ország legfiatalabb koncertorgonistája”. A régi korok céhes mesterlegényeinek példáján, mestertől mesterig vándorolva több nemzetközi hírű tanárt és koncertező művészt felkeresett, hogy tovább képezhesse magát. 2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte. 2005-ben több hangversenykörút után tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Európában dolgozik. 2008-ban szülővárosa Győr Kulturális nagykövetének választotta. A művész nem csak templomokban és katedrálisokban játszik, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.

rakasz

Címkék: hangversenysorozat, Rákász Gergely, zeneszerző, kis szines