Még a kaposvári rendőrkapitány is vállalta, hogy fejreállítsák. A szimulátorban azt lehetett kipróbálni, milyen ha felborul az autó.A gyerekek még csak azzal kísérleteztek, milyen egyáltalán vezetni. Tamás Vanda elmondta: ha itt összeütközik valakivel, az nem baj, de ha az igazi autópályán menne akkor az gond lenne. A kicsik már ismerik az alapvető táblákat, például a stop jelzést. A táblafestés is feladata volt az iskolák vetélkedőjén, ahogy azt is megmérték, ki milyen gyorsan tud futni. Mergancz Sándor, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság főkapitánya elmondta: idén a Kodály Zoltán iskola nyerte a legbiztonságosabb iskola címet. A héten a felnőtteket is várták.

A tesztpályán azt lehetett kipróbálni, milyen a jeges úton megcsúszni. A taxisok is tesztelték magukat. A taxisok szerint nemcsak rossz közlekedési morál okozza a baleseteket. Csitári Csaba, a Taxi5 ügyvezető társigazgatója hozzátette: nagyon sok tapasztalatlan gépkocsivezető vesz részt a forgalomban. Ennek többek között az is az oka, hogy nagyon sok családi kassza csak kevés közlekedést tesz lehetővé az autóval, benzinárak és egyéb költségek miatt. A felelőtlenség is sokszor vezet balesethez.

Tavaly összesen 111-szer okoztak ittas vezetők balesetet Somogyban, idén az első félévben 33-szor. Ez az összes baleset 15%-a. A vezetők gyakran próbálnak kibújni a felelősség alól - hangzott el az erről szóló tanácskozáson. Például volt olyan eset, hogy a sofőr azt mondta, csak konyakos meggyet evett. Dr. Angyal Miklós, igazságügyi orvosszakértő elmondta: felvették a a csokigyárral kapcsolatot, hogy egy-egy ilyen kis bonbon meggyben mennyi alkohol van, milyen töménységben és akkor kiszámolták, hogy ahhoz hogy a fiatalembernél mért mennyiség etilalkohol koncetráció létrejöjjön, ahhoz 22 dobozzal és még 4-5 darabbal kellett megennie.

A szakemberek szerint változtatni kellene a törvényen, amely a befolyásoltság alatti vezetést bünteti, ami nehezen bizonyítható. Az Ennyi kampánnyal azonban nemcsak az ittas vezetés ellen harcolnak, a szervezők azt várják, hogy mindenki óvatosabban közlekedik majd.

Nem azt mondjuk hogy azt rendeljük büntetni, aki szeszesitaltól befolyásolt állapotban vezet, hanem azt rendeljük büntetni akinek vagy a véralkohol vagy a kilégzett levegő alkohol tartalma meghalad egy bizonyos konkrét, előre meghatározott, számszakilag meghatározott értéket - véli Dr. Major Róbert, a Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági Tanszékének vezetője. Az Ennyi kampánnyal azonban nemcsak az ittas vezetés ellen harcolnak, a szervezők azt várják, hogy mindenki óvatosabban közlekedik majd.

Címkék: Ennyi, balesetmentes, kampány, kék hírek, kis szines