Augusztus elején kezdték felújítani az egyik kaposvári házat. Többnyire nyugdíjasok laknak ott, ezért már régóta szerették volna szigetelni a falakat, hogy spórolni tudjanak a fűtéssel. Az önerőt a közös költségből tudták fedezni. A lakók bíznak benne, hogy a fűtési szezon előtt kész lesz a házuk. Attól tartanak, hogyha nem érkezik meg az állami támogatás, nem dolgoznak a vállalkozók.

Pintér Lászlóné elmondta: lassan dolgoznak, hogy mire befejezik az állami anyagi támogatás megérkezzen. Jogos az aggodalom. Kaposváron ugyanis több társasházban megállt a munka. A panelprogramban ugyanis a költségek egyharmadát a lakók, egyharmadát az önkormányzat, egyharmadát pedig az állam fizeti.

Sok helyen erre az utolsó egyharmadra várnak. A közös képviselő azt mondja: a vállalkozók arra kérték a lakókat, hogy amíg nem érkezik meg az állami rész, addig előlegezzék meg a pénzt, hogy folytatni tudják a munkát. Páder József, a kaposvári Olader Bt. üzletvezetője elmondta: általában a lakók ezt megígérik, hogy átvállalják, amikor elkészül a munka nem csinálnak semmit sem. A vállalkozó várhat továbbra is a pénzére, az állami pénzére. Egy patthelyzet alakul ki - tette hozzá.

2008 óta 74 kaposvári társasház nyújtott be pályázatot. Csak minden másodikkal tudott szerződést kötni az önkormányzat. Károly-Vincze Renáta, a kaposvári műszaki igazgatóság pályázat-előkészítő ügyintéző elmondta: a pályázók fele tudott támogatási szerződést kötni, ennek oka az önerő hiánya, valószínűleg a hitelszerződést még nem kötötték meg. Az elmúlt két évben mindössze két ház jelentette be az önkormányzaton, hogy az állami támogatást is megkapták, és a házuk is elkészült.

Címkék: szigetelés, társasház, felújítás, állam, képviselő, támogatás, kis szines