sulieroszak

Sörösüveggel vágtak fejbe egy kaposvári gimnáziumi tanárt garázda fiatalok a szalagavatón 2007. májusában. 2010. februárjában megütötte tanárnőjét egy diák egy marcali középiskolában, miután az kiküldte az óráról. Az első esetben a tettes 6 hónap börtön kapott 2 évre felfüggesztve, a második esetben a diákot pedig másfél év javítóintézeti nevelésre ítélték. Most már többet kapnának.

Dr. Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője elmondta: ha valaki egy orvost vagy egy rendőrt bántalmaz, ott az alapeset az 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, itt egytől 5 évig terjedő szabadságvesztés és nyilvánvalóan ha minősítő körülmények jönnek emellé, akkor lehet 5-10 évig terjedő szabadságvesztés is járhat.

2009-ben Somogyban összesen 6 ügyet tárgyaltak, ahol közfeladatot ellátó személyt támadtak meg, köztük pedagógusokat. egyik ilyen eset volt, amikor az anya lepofozta a pedagógust, majd kitépte a fülbevalót a füléből.

Az Eötvös szakközépiskola igazgatója örül az új törvénynek, szükségesnek tartja. Horváth Miklós az iskola vezetője hozzátette: szükséges a közoktatási törvénynek a módosítása, hogy a tanuló ne legyen biztosítva, hogy ő minden körülmények között tankötelesként iskolába járhat és ott mindent megengedhet.

Az pszichológusok próbálják kiszűrni az agresszív diákokat, vagy megtudni mi bántja őket. Szerintük az új törvény segít, különösen az erőszakos szülők megfékezésében, de a gyerekek nem javulnak meg tőle. Mráv Nikoletta iskolapszichológus szerint az új rendelkezés csak egy támogató erejű rendelkezés, de a megoldás hosszú távon semmiképpen sem, ugyanis az iskolai erőszak megelőzésével, vagy beavatkozásával kapcsolatosan szükség van a szülőre, a pedagógusra és a gyerekre egyaránt. A szakember szerint az elkülönítés azért nem jó megoldás, mert az agresszió akkor benne marad ezekben a fiatalokban és lehet, hogy évtizedek múlva még súlyosabb formában törne ki.

Címkék: szabadságvesztés, közoktatási törvény, Vadócz Attila, Somogy Megyei Bíróság, agresszív, erőszak, iskola, kis szines