Harmadszor öntötte el egy hét alatt az ár Mernyét. Péntek délután egy 10 perces zápor öntötte el a falut. Hömpölygött a víz a főutcán és a kertekben. Ezen kívül Csurgó és Nágocs térségében kellett a tűzoltóknak szivattyúzniuk, fát eltávolítaniuk. Az elmúlt napokban kétszázszor riasztották őket, ez a 15-szöröse a szokásosnak. Több havi eső esett a héten Somogyban.

SÁR0000.jpg

Úszott a Lenin utca Mernyén. Csak úgy hömpölygött a sár. Több vízesés alakult ki. Tíz ház udvarát pillanatok alatt ellepte a csapadék. Az itt élők azt mondják: nem emlékeznek ekkora esőre.
Gelencsér Ferenc 64 éve lakik itt. Azt mondja: már aludni sem tudnak nyugodtan a sok eső miatt.  

- Rettegünk! Állataink is vannak azokat már átköltöztettem. Egy-két nyulat magasabb helyre pakoltam, nehogy elvigye a víz - mondta.

Minden árok újra megtelt iszappal. A vízgyűjtó területre egyszerre zúdult a csapadék. A földek már nem tudják elszívni a nedvességet.

- Remélem, a mai nap lesz az utolsó, de az időjárás-előrejelzés szerint még mindig várhatók esők - fogalmazott Kisfalusi András polgármester. - Úgyhogy homokzsákokért ment be éppen a falugondnok a katasztrófavédelmi igazgatóságra és felkészülünk a további védekezésekre.

Több helyen a hidak is beszakadtak. Alámosta az eső. Egy villanyoszlop is majdnem kidőlt, meg kellett erősíteni. A megyei tűzoltókat pénteken több mint harmincszor riasztották. Tab, Nágocs, Böhönye és Csurgó térségben kellett szivattyúzni. A környékbeli tavak falát is meg kellett erősíteni, nehogy kiáradjanak.

Az elmúlt három napban 15-ször több riasztást kaptak a somogyi tűzoltók az ilyenkor szokásosnál. Több mint 200 esetben szivattyúztak vagy kidőlt fát távolítottak el. Több milliós károk keletkeztek Mernyén, Kürtöspusztán és Andocson.

Címkék: nágocs, kisfalusi andrás, kötüspuszta, áradás, sár, andocs, mernye, böhönye, csurgó, tűzoltóság, vihar, eső, időjárás, kis szines