A somogyi megyeszékhely lakói és a környékbeliek számára az idei „átmeneti” szezon után ez év őszétől minden igényt kielégítő vízi világ kínál az eddigieknél több és színvonalasabb szolgáltatást. Az Európai Unió támogatásával jelenleg végzett bővítés és felújítás révén több ezer négyzetméterrel bővül a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő épülete, az eddigi öt helyett 14 medence, köztük a fedett élménymedence várja majd a látogatókat.

Bár a gőzerővel zajló  munkák következtében a fürdő nagy része óráról-órára változó építési terület, a fenntartók fontosnak tartották, hogy a kaposváriak a rekonstrukció befejezéséig hátra lévő bő három hónapig se nélkülözzék a strandolási lehetőséget. Így a vakáció beköszöntével – ha az időjárás is kedvező lesz – lesz hol eltölteniük szabadidejüket a gyermekes családoknak.

A rekonstrukciótól függetlenül  az üzemeltetők az idén is szolgálnak újdonsággal. A kisgyerekes szülők egybehangzó kérésére – több millió forintos költséggel – a kicsiket a nap hevétől óvó, fából készült árnyékoló került a gyermekmedence fölé. Ebben a strandszezonban ugyan csak az élményfürdőt élvezhetik a vendégek, de az építkezésre betekintve jól láthatóak a nagy változások nyomai.

A fürdő rekonstrukciójának keretében – előre láthatólag augusztus végéig – kilenc új medence épül, köztük új termál-, víz alatti gyógytorna-, súlyfürdő- és terápiás medence is. Az egész építmény átalakul, megújul.

A próbaüzemre való  átadást a nyár végére, 2010. augusztus 31-ére tervezik a kivitelezők, így hogy várhatóan ősztől a közönség birtokba veheti az Európai Unió 750 millió forintos támogatásával újjászületett fürdőcentrumot.

Az összesen közel 3,5 milliárdba kerülő komplex egészségturisztikai fejlesztés révén a kaposvári fürdő országos jelentőségűvé válik, amely egyaránt szolgálja a szórakozást, a pihenést, a gyógyulást és a sportot.

A 14 medencés fürdőkomplexum nemcsak a kaposváriak, de a környékre érkező vendégek figyelmére is számot tarthat, így jelentős szerepet kaphat a Dunántúl nemzetközi gyógyturizmusában. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a létesítmény az átépítés után az eddigi 49 helyett 67 embernek ad majd munkát.

A Kaposváron megvalósuló  tervszerű városfejlesztő program, amelynek része a fürdőberuházás, 2008 óta 41 nyertes pályázatot és mintegy 6 milliárd forintnyi fejlesztési összeget hozott a somogyi megyeszékhelynek. A fejlesztési program látványos elemeként például ezekben a hónapokban újjászületik a városközpont, az AGORA-program keretében pedig – 1,8 milliárd forintért – zajlik az Együd Árpád Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola 2011-re befejeződő megújítása, amelynek révén új kulturális centruma lesz a városnak.

Címkék: Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő, Együd Árpád Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Virágfürdő, Kaposvár, kis szines