A tavaszi halpusztulás megszokott jelenség, évente átlagosan 6-7 tonna szokott elhullani. Most azonban a több napja tartó viharos szél felkavarta a tó medrét és a tetemek feljöttek a felszínre.

Eddig három tonna tetemet gyűjtöttek össze a parton, ennek nagy része busa, van amelyik eléri az 50 kilót is. A bejelentések  folyamatosan érkeznek a halászathoz, akik idén 20 millió forint állami támogatást is kapnak a feladat ellátásához.

Varga László a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója a Kapos.hu kérdésére elmondta: az elmúlt napok időjárása nem okozott nagyobb károkat a társaságnak. Zömében kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk. A tógazdaságoknál sikerült kordában tartani a lezúduló vízmennyiséget, így megúszták gátszakadás nélkül. Egyik hajójuk pedig kisebb, könnyen javítható sérülést szenvedett a kikötőben.

A legnagyobb munkát és kiadást az elhullott haltetemek összeszedése jelenti. - A tavaszi halpusztulás idén jóval nagyobb mértékű, mint tavaly. Ez tulajdonítható a hosszabb, hideg télnek is - fogalmazott Varga László. 2010-ben akár 10-12 tonna tetemet is össze kell szedniük. Ennek nagy részét a vihar szinte egyszerre söpörte ki a déli partra a 60 ezer hektáros vízfelületről. Emiatt jóval "látványosabb" a jelenség. Ez többlet kiadást is jelent a halgazdaságnak. A tavalyinál 16 millió forintnál jóval többet, csaknem 20-25 milliót kell erre a célra fordítaniuk idén.

A haltetemek gyűjtését egyelőre a partról végzik a Halgazdasági Zrt. munkatársai, amint a Balaton vize lenyugszik, hajókról is folytatják a feladatot.

Címkék: busa, hal, Balaton, kis szines