A hagyományos balatoni strandnyitások időpontja május közepére, pünkösd környékére esik, az időjárástól is függően. A strandok mintegy fele szed belépődíjat. Az önkormányzati érdekeltségű egységekbe szabad a bejárás akkor is, ha a pénztár még nem üzemel. A fizetős strandok többsége az északi parton található, a déli partra az jellemző, hogy minden településen akad szabad strand - számolt be Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője szombaton az MTI-nek.

Győrffy Árpád beszámolója szerint a fizetős strandok többségében a felnőttek napi belépődíjai idén 400-500 forint körül alakulnak, a gyerekekért általában ennek felét, kétharmadát kell fizetni. Legdrágábbnak idén is a főszezonban ezer forintos felnőtt belépődíjat kérő siófoki nagystrand számít, bár nem emelték meg a tavalyi árakat. A legnagyobb drágulás Csopakon történt, ahol egy jelentős fejlesztés forrásainak megteremtéséhez nőtt több mint 40 százalékkal a korábbi, olcsónak számító belépődíj. A napi felnőtt belépő ára ezzel 600 forint lett.

Több balatoni strand jelentős fejlesztésen esett vagy esik át a főszezon kezdetéig, részben uniós támogatásokkal. A balatonfüredi Kisfaludy strandon pünkösdre új szolgáltató épületeket, hidat, járdákat, térvilágítást alakítanak ki, és felújítják a pázsitot, a parkbútorokat, gondolva a mozgáskorlátozottakra is. A füredi Esterházy strand is jelentősen megújul, ahol mintegy 240 millió forintot fordítanak a pünkösdre elkészülő fejlesztésekre. A szomszédos Csopakon is pünkösdre valósul meg az "intelligens strand", amelynek keretében megvalósítják a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést egy úgynevezett infotorony létrehozásával, wi-fi szolgáltatás fejlesztésével bővítik az internetezési lehetőséget, laptop és mobiltöltési lehetőséget biztosítanak.

 

Címkék: Győrffy Árpád, part, strand, szezon, Balaton, kis szines