A szervező kaposfüredi plébános, Fábry Kornél a KaposPontnak elmondta: a találkozón olyan fiatalok vettek részt, akik valamennyien szolgálatot látnak el a templomokban. A rendezvény előkészítője volt az augusztusi római ministráns találkozónak is, ahova ebből az egyházmegyéből 170 delegált fiatal utazik. A hétvégi találkozót délután vetélkedők és közösségi játékok zárták.

Címkék: kis szines