Alapos szervezőmunka után valamennyi csoport kiköltözött, üres az épület, s elindult az előreláthatólag 14 hónapig tartó átépítés, aminek az eredményeként új kulturális „fellegvára” lesz Kaposvárnak. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az Európai Unió által támogatott AGÓRA-program részeként minden elemében megújul, kibővül és megszépül az 1979-ben épült Együd Árpád Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola.

A közbeszerzési pályázaton nyertes Agóra-Kapos Építőipari Kft. március 1-jével átvette a területet, és megkezdte a munkák előkészítését, amelyeknek az első fázisa a bontás lesz – ezt követheti majd az épület teljes megújulása. Az AGÓRA-program kaposvári indulása alkalmából a művelődési ház volt épületében tartott sajtótájékoztatón Szita Károly, a város polgármestere Boa Árpáddal, a terveket készítő H-BON Mérnöki Iroda Kft. vezető tervezőjével együtt ismertette a fejlesztés céljait, a kulturális központ új funkcióit.

 

Nézze meg belülről a hatalmas építkezést!


Kaposvár önkormányzatának szándéka szerint a városi művelődési ház az átépítés után a jelenleginél több mint kétszer nagyobb területen, fejlettebb infrastruktúrával szolgálja majd a közművelődést és a szórakozást. Az önkormányzat azt várja az 1,8 milliárd forintba kerülő beruházástól, hogy a kialakuló új kulturális centrum a képzési-oktatási feladatokon és térségi szolgáltatási funkciókon túl váljon a kaposváriak és az egész térség lakói számára a kulturális fogyasztás és szórakozás terévé. Kaposvár életében egyébként a 2010-es esztendő több jelentős változást hoz: mintegy kétmilliárd forintért, európai uniós támogatással zajlik a városközpont rekonstrukciója, és elindult a 3,5 milliárdba kerülő fürdő-projekt.

Az AGÓRÁ-nak tizennégy hónap alatt kell elkészülnie, az építés befejezési határideje ugyanis jövő április, ám várhatóan 2011 őszétől lesz látogatható a kívül-belül megújult, korszerűen felszerelt intézmény. A városi művelődési ház addig két ideiglenes telephelyen folytatja munkáját. A közművelődési szakemberek, a művészeti csoportok és a közel negyven civil szervezet a Kontrássy utca 6. szám alatt és az Irányi Dániel utcai volt óvoda épületében várja 2011 őszét.

 

 


Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!Nézze meg a látványterveket!
Nézze meg a látványterveket!
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: Együd Árpád Művelődési Központ, művelődés, Agóra, kultúra, kis szines