víz


Míg egyes somogyi településeken a víz arzéntartalma miatt aggódnak, a mesztegnyőiek különösen jó vizet élvezhetnek. Itt még a gyerekek is szívesen isszák a csapvizet.
Az iskolában az ivóvízzel kapcsolatban nemrég rajzpályázatot írtak ki. Azt kellett megmutatniuk, hogy fontos az ivóvíz, mert kevés van belőle. Az első helyezett azt mondja, az iskolában is hallott erről.

Egy Balatontól délre, kelet-nyugati irányban van egy gyönyörű tektónia mező, ahol ebben rétegben pontosan nem ismert geológiai részben ilyen minőségű víz van. Háromszáz méterről jön fel, és hamarosan palackozzák is majd.

- Kicsiben érdemes kezdeni, elég nagy rendezvényeink vannak, elég sok a vízigény, és ezt mi házilag megcsináljuk buborékos ásványvízzé, akkor ez egy jó szűrő is, hogy mit fognak szólni majd a vendégeink – mondta Nemes László polgármester.

A rétesfesztiválon már ezt ihatják majd. A vizsgálati eredmények azt mutatják, van olyan jó, mint a palackos ásványvizek. A polgármester azt reméli, hivatalosan is ásványvízzé nyilvánítják majd a mesztegnyői vizet.

Címkék: Nemes László, Mesztegnyő, víz, kis szines