Nyuszi

A fenti mondat abban a tanulmányban áll, melyben több mint hatszáz somogyi fiatal húsvéthoz való viszonyát mérték fel. Igen meglepő eredmények születtek. A legtöbben csak a locsolási pénzkeresetet látják benne. Elveszett a húsvét abbéli öröme, amikor a családok együtt ünnepelnek. A szülők többnyire nem foglalkoznak a gyerekeikekl, legfeljebb megveszik nekik a drága ajándékokat. Szellemi nevelés már hiányzik mögüle. Hogy ez idő hiánya vagy érdektelenség kérdése, az nem derült ki. Mindenesetre a gyerekek nagyon kis százaléka veszi komolyan az ünnepet. Annál is kevesebben, akik ajándékoznak és várják a locsolókat.

Az ünnep vallási hátterével szintén sokan nincsenek tisztában, annak ellenére, hogy a Bibliát tanítják az iskolában. A megkérdezettek kilencven százaléka azt sem tudja, mit ünneplünk húsvétkor. A 10-14 évesek zöme pénzt szeretne kapni, ha pedig a szülő ragaszkodik valaminek a megvételéhez, ők is szeretnének jelen lenni a vásárlásnál. A 8-14 éves korosztályban például a gyerekek fele elsősorban az ajándék és a pénz miatt várja a húsvétot. Minden ötödik pedig annak örül, hogy nem kell iskolába menni.

Idén a megkérdezettek közül a legtöbben fényképezős mobiltelefont szeretnének. Az MP4-es esetleg MP3-as lejátszó is trendi lehet. Vannak, akik szimplán készpénzt kértek, de bankkártyára is elfogadják az átutalást. Az elvárt összeg átlagosan 60 ezer forint. Quadot negyven fiú és lány szeretne, kismotort és robogót 35-en.

A locsolásért cserébe sem nagyon kapnak a fiúk hímes tojást, legfeljebb boltban festettet. Természetesen a pénz az alap. Sőt néhány család már az üzletszerű locsolásra is szakosodott. Sorra kopogtatnak a lakásokba zsebpénzt remélve.

Címkék: húsvét, kis szines