Az előadások kezdete előtt sajtótájékoztatón számoltak be szakterületük aktuális kérdéseiről a jog hazai elismert szakemberei. Dr. Solt Pál a Magyar Bíróképző Akadémia igazgatójaként a bíróképzés jelenéről és jövőjéről szólt. Mint elmondta: 2006 ősze óta konferenciák, szemináriumok megrendezésével fejlesztik a bírói kar tagjainak szakmai tudását, hogy minél magasabb minőségű munkát végezzenek.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke szerint a jogalkotás rossz helyzetben van, a törvényalkotást a voluntarizmus jellemzi, emiatt pedig hosszú ideje nem sikerül csökkenteni a törvények számát, illetve emelni a jogszabályok szakmai minőségét. A jogkövetés is hagy maga után kívánni valót: Solt Pál szerint társadalmi divattá vált a jogszabályok megkerülése, a kiskapuk megtalálása.

Dr. Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi tanszékének vezetője a közigazgatással szemben támasztott társadalmi elvárásokról tartott előadást, vagyis azt vizsgálta, hogy érzik-e az emberek, hogy a közigazgatás értük van. Érvényesül-e ez a mindennapokban, tudnak-e azonosulni ezzel az emberek?

Dr. Ivancsics Imre, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nyugalmazott egyetemi docense a hatósági jogalkotás problémáit - a mulasztás, károkozás következményeit - boncolgatta. Mint elmondta: a területtel minden nap találkoznak az emberek, évente több mint 10 millió olyan ügy van Magyarországon, amelyet a hatósági jog szabályoz.

Dr. Horváth Jenő ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara Örökös Tiszteletbeli elnöke a jog, a társadalom és az ügyvédi etika kapcsolatát elemezte. Azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy érvényesíthető-e a hatályos etikai szabály, vannak-e ellene ható erők?

Címkék: kis szines