Pécs

A Magyar–lengyel barátság napjáról a magyar parlament és a lengyel szejm döntése alapján minden évben március 23-án emlékeznek meg. 2010-ben ezt az alkalmat Pécs városában ünnepli a magyarországi lengyel kisebbség ezúttal március 21-én, számos civil szervezet együttműködésével.

A programban egy koncert, valamint Keményffyné Krawczun Halina Pécsett élő lengyel képzőművész kiállítása is szerepel.

Krawczun Halina képző- és iparművész új munkáiból Általában természet címmel nyílik kiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A Lengyelországban született művésznő elmondta, hogy gyerekkorának gyönyörű természeti környezete – a Mazuri-tavaknál nevelkedett – inspirálta az új műveit, így hát nem csoda, hogy oly gyakran használt motívuma a víz. „Technikai tudásba fordítom át a szépséget, a kerámiaszobrászat nyelvére fogalmazom át a természetet, olyan élményeket, amilyenek mellett szinte mindenki elsétálna”. A víz és a hullámok mellett gyakori szimbólum Krawczun Halina kerámiaplasztikáin a madár és a tojás, előbbi a szabadság és a korlátlanság, utóbbi az újjászületés szimbóluma.

A Pécsett élő képzőművész sokat kísérletezik, saját mázakat és anyagokat állít össze, például a japán rako technikát is tovább fejlesztette. Mindig keresi a határokat: sokszor csak szakmai bravúrok által jöhet létre egy-egy műtárgy, mert az alapanyaga, a kerámia nagyon törékeny.

Krawczun Halina elmondta, mivel itt él Magyarországon, boldognak és szerencsésnek érzi magát, hogy két hazája is lehet. Gyakran a kiállításainak is fontos szervező elve a kapcsolat, így számára a két ország közötti kapcsolat is szimbolikus jelleggel rendelkezik.

A Lengyel–Magyar barátság napján elsőként egy kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, mely a közös magyar-lengyel történelemnek állít emléket.

A nap egy koncerttel zárul, a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában, amellyel a 200 éve született világhírű lengyel zeneszerző, Frederic Chopin előtt tiszteleg Marcin Dominik Gluch, a Svédországban élő lengyel zongoraművész - az est az idei Pécsi Tavaszi Fesztivál programján is szerepel.

A részletes program:

16.00: „Fejezetek a közös magyar-lengyel történelemből” kiállítás
Helyszín: Baranya megyei Kulturális és Idegenfogalmi Központ (Pécs, József Attila u. 10.)

17.30: Keményffyné Krawczun Halina képző- és iparművész kiállítása
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza (Pécs, Széchenyi tér 7-8.)

19.00: Gluch Marcin zongoraművész koncertje
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza (Pécs, Széchenyi tér 7-8.)

Címkék: 2010, lengyel, magyar, Pécs, kis szines