Széchenyi kártya

A magyar vállalkozók pedig adócsökkentést és egyszerűbb adminisztrációt szeretnének - hangzott el a Széchenyi klubban, ahol a gazdasági élet szereplői beszéltek arról, hogyan lehet élénkíteni a gazdaságot.

A városnak egy 40 éves álma valósult meg 2003-ban. Vagyis megépült a marcali fürdő. Zimmermann Árpád az intézmény vezetője azt mondta, ez a Széchenyi tervnek köszönhetően történhetett meg. Ez egy a több helyi példából, amelyről beszámoltak a gyűlésen. Most nincs ilyen program, így egyedi megoldásokra van szükség. Ilyen a kaposvári modell, amelyet Szita Károly polgármester mutatott be. A vállalkozók viszont végső tartalékaikat élik fel - hangzott el. Egy felmérésben 700 magyar vállakozót kérdeztek meg, hogy szerintük min kellene változtatni.

Dr. Csite András budapesti szociológus szerint hogyha újra növekedési pályára akarunk állni, újra Szlovákia, Lengyelország elé akarunk jutni, akkor az adókban és az adminisztratív terhekben gyorsan és radikálisan kell lépnünk. A kutatást végzők azt tapasztalaták, olyan fórumokra van igény, ahol valóban egyeztetni tudnak a vállalkozók és a politikai élet képviselői. A parlament turisztikai bizottságának vezetője szerint a lassúság is baj.


Bánki Erik, a parlamenti sport-és turisztikai bizottság elnöke elmondta, az elmúlt 2 év pályázatai arra mutattak rá, hogy nagyon nehézkes, nagyon lassú döntéshozatal sok esetben eredménytelenséghez vezetett,  hiszen mire a megvalósításig eljutottak volna a vállalkozások vagy az önkormányzatok, addigra annyira megváltoztak a piaci körülmények, hogy már értelmetlen volt nekiállni, vagy már nem volt banki finanszírozás hozzá. A politikus elmondta, turizmusbarát kormányra van szükség. Szerinte az egészségipar lehet a kitörési pont a magyar gazdaság számára.

Címkék: kis szines