A három szervezet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kéri. Mivel a kölcsönről és a támogatásról a Kormány döntött, ezért a Kormánynak van arra lehetősége, hogy a beruházás kockázatával kapcsolatos aggályokat a megvalósíthatósági tanulmány haladéktalan nyilvánosságra hozatalával eloszlassa és egyidejűleg a szerződéskötést és a kifizetéseket felfüggessze.

Balatonring


A magyar állam összesen 35 milliárd forintot bocsátana a Balatonring gyorsasági motorversenypályát építő cég, a spanyol Grupo Milton cégcsoporthoz köthető Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére egy tavaly őszi kormánydöntés alapján. A magyarországi MotoGP-futamok megrendezéséhez és a sávolyi Balatonring motorversenypálya megépítéséhez nyújtott nagyvonalú állami támogatást a KPMG tanácsadócég az MFB megbízásából készült tanulmányára alapozták, ami azonban banktitkot képez az illetékesek szerint, ezért sem a kormány, sem az MFB nem hajlandó nyilvánosságra hozni. Ebből kifolyólag indított pert az Index újságírója az MFB Zrt. ellen, amelyben a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet támogatja.

A három szervezet (K-Monitor Közhasznú  Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország) által írt levelek ITT olvashatók!

A pénzügyminisztérium szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását, a kormány mégis odaítélte, az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium által előkészített, a pénzügyminiszter által azonban végül nem támogatott előterjesztést tavaly október végén fogadta el a kormány, 20 milliárd forint állami támogatást és 15 milliárd forint állami hitelgaranciát ítéltek oda a beruházásra. - írja az index.

Balatonring 2


A pénzügyminisztérium szakértői szerint „nem számszerűsíti az anyag a projekt megvalósításának és működtetésének költségvetésre gyakorolt pozitív hatását (munkahelyteremtés, adóbevételek, stb.), és ennek hiányában nehéz alátámasztani bármiféle állami szerepvállalást”.

Két cikk foglalkozik a témával részletesen:

K-Monitor: Azonnali miniszterelnöki beavatkozást sürget három civil szervezet a sávolyi MOTO GP projekt ügyében

Index: Kockázatos, gazdaságtalan, jogszerűtlen

Címkék: Moto GP, Balatonring, Sávoly, kis szines