Torkos csüt

Jézus 40 napig szenvedett és böjtölt. A keresztények ezért készülnek ennyi ideig legnagyobb ünnepükre: a húsvétra. Az egyház tagjainak két szigorú böjti napot kell tartaniuk: hamvazószerdán és nagypénteken. Ezeken a napokon csak háromszor szabad enni, és csak egyszer lehet jóllakni. És persze péntekenként a húst is mellőzni illik.

- A böjt nem öncélú, hanem összekapcsolódik az alamizsnálódással illetve az imádsággal, tehát ami időt megspórolok azzal, hogy nem eszem, azt imádságra tudom fordítani, és azt a falatot, amit magamtól vonok meg, azt oda tudom adni a szegényebb testvéremnek, hogy neki is jusson - magyarázta Fábry Kornél kaposfüredi plébános.

Ma már sokan nem tartanak nagyböjtöt, azért torkoskodni szívesen mennek.
A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön még mindenki kedvére elfogyaszthatta a farsangi maradékokat. Egyes éttermekben pedig féláron lehetett lakmározni. Itt hetekkel ezelőtt lefoglalták az összes asztalt.

Nagy Gyula, a Turul Étterem és Panzió tulajdonosa úgy látja, ez a vékonyabb pénztárcájú embereknek kedvez, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak az étterembe járást.

Az étteremnek pedig ez egy jó reklám, hátha visszatérnek a vendégek.

Címkék: Torkos csütörtök, kis szines