Belvíz

A folyó vízszintje akár egy méterrel is megemelkedhet. A tűzoltóság és a vízügyi igazgatóság szakemberei felkészültek. A somogyi földeken is több tízezer hektárt önthet el a belvíz.

A petörkei tó vízelvezető árkát tisztítják a közmunkások Bárdudvarnokon. Félnek az olvadástól. Pedig a tározó sokat felfog a településekről ide zúduló vízből. Évente kétszer vis major támogatásra szorultak. Idén 3,5 millió forintból tisztították az árkokat és csatornákat. A polgármester azt mondja: az árkok betonozása lenne a megoldás. Az erre nyert pályázati pénz azonban csak egy utcára elég. Forintos László, Bárdudvarnok polgármestere elmondta, a hirtelen hóolvadás, nagyobb záporok alkamával lezúduló víz nagyon komoly veszélyforrást jelent a településeknek, és az ott elhaladó utaknak is. Több esetben nagyon komoly iszap mennyiséget hord le, járhattalanná válnak az utak.

A kaposvári tűzoltóságon készenlétben állnak, 63 település védelmét látják el. Gulyás László, a Kaposvári Tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője így fogalmazott:
- Azonnal illetve záros határidőn belül. Értelemszerűen, hogyha ez nagyobb feladatot róna ránk, akkor megvan ennek az eljárási metódusa, mely egyéb szervezeteket, szerveket tudunk igénybe venni egy esetleges ilyen jellegű feladat végzésekor.

A vízügyi igazgatóság megyei vezetője azt mondja: olvadás után a Kapos vízszintje 4-5-szörösére is emelkedhet. Az ausztriai hegyekből lezúduló víz miatt a Dráván árvíz fenyeget. A Balatonon pedig belvízveszélyre készülnek. Bencs Zoltán, a regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság megyei vezetője elmondta, januárban elsőfokú készültségben volt az ordacsehi szivattyútelep. A balatonlellei szivattyú 2.1 tized köbméter/ mp vizet tud átemelni, de nem volt szükséges, hogy elindítsák. Február végén, március elején nagy valószínűséggel az első fokú védekezést el kell, hogy rendeljék.

A somogyi földeken is tartanak az olvadástól. A hóátfúvások miatt valahol 1 méter magas a hóréteg. A belvíz a megyében több tízezer hektárt önthet el. Nincs hova elszivárognia, a talaj felső rétege ugyanis már most telített.

Címkék: kis szines