Gerlék az etetőn

Kaposvári házának kertjében évről-évre eteti a hidegben kiéhezett madarakat. A saját maga készítette etetőben egyre több madárfaj fordul meg. Korábban csak a cinegék és környékbeli verebek jártak rá a magvakra, ám idővel felfedezték a helyet a pintyek, feketerigók, sőt még a balkáni gerlék is.

Olvasónk ezt már nem nézhette tétlenül, ezért fogta kis kameráját és rögzíteni kezdte a szárnyas lények életét. Szinte nincs olyan pillanat, amikor ne szállna le valamilyen madár az etetőre.

Olvasónk, valamint a madárvédők szerint bárki varázsolhat a kertjéból hangulatos parkot. Mindössze egy madáretető és megfelelő eleség kell hozzá, hogy megjelenjenek a repülő vendégek. Ráadásul, ha tavasszal az etetőt itatóra cseréljük, még nyáron is hangulatos társaságunk lesz a kertben. Kisgyerekes családoknál külön örömöt jelent, ha az etetőt ablak közelébe tesszük, hogy a szobából is rá lehessen látni.

Néhány szabályt azonban be kell tartania az önkéntes madárbarátoknak. Ha egyszer ekezdik az etetést, akkor egész télen folytassák azt, mert a madarak hamar hozzászoknak a jóhoz. Könnyen elpusztulhatnak, ha számítanak az eleségre és egyszer csak nem találják ott.

Etetni csak télen szabad, és az sem mindegy, hogy mivel. A költési időszak kezdetével hagyjuk abba az etetést, mert az énekesmadarak - az emberhez hasonlóan - a munka könnyebbik végét fogják meg, így a természetes hernyó-rovar táplálék helyett a magokat szállítják a fészekaljnak. A kis fiókák ezt viszont nem tudják megemészteni és elpusztulnak.

Etetni csak természetes anyaggal szabad. A legjobb erre a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete a napraforgó. Ezt lehet "higítani" kölessel, muharral. Emellett a nem sós vagy kifőzött szalonna és a faggyú is kiváló táplálék. A legegyszerűbb azonban, ha valamelyik barkácsáruházban vagy kisállat-kereskedésben vásárolunk előre összeállított élelmet, vagy cinkegolyót.

 

Az etetőt olyan helyre tegyük, ahol nem zavarják a madarakat a ragadozók, főként a macskák. Jó, ha van néhány bokor vagy cserje a közelben, ahol nyugodtan elfogyaszthatják a magvakat és szükség esetén menekülhetnek a kis vendégek. Arra is figyeljünk, hogy a madarak evés közben kikotorják a számukra értéktelen falatokat, szemetelnek a környéken. Ha olyan helyen lakunk ez akár még galibát is okozhat a szomszéddal.

A madáretetéssel kapcsolatosan további ötleteket a Madártani Egyesület honlapján olvashatnak.

Címkék: Olvasóink küldték, Madarak, kis szines