Vezetékes telefon
A Világgazdaság által megkérdezett cégek a recesszió miatt a belső előírásokon és a jogosultsági szinteken ugyan nem változtattak, de a korábbiaknál jobban odafigyelnek a céges és magánjellegű mobilhívások megosztására. Ennek nyomán megszaporodtak az ez irányú szolgáltatás iránti kérelmek a hazai mobiloperátoroknál - derül ki a lap cikkéből.

A magyarországi vállalkozások a vezetékes telefonpiacot is életben tartják még, az üzleti szegmensben jóval kisebb a lemorzsolódás, mint a lakossági előfizetők körében. Főként a nagyvállalatok tartják meg a vonalas telefonokat. A hazai infokommunikációs piacot elemző BellResearch számításai szerint az elmúlt egy évben a vonalas piac 11 százalékkal ment össze, ez éves szinten mintegy 6 milliárd forintos bevételkiesést jelentett az üzleti távközléssel foglalkozó piaci szereplőknek.

A piackutató felmérése alapján elmondható, hogy az üzleti fixtelefon-penetráció az utóbbi két évben 54 százalék körül alakult, de ezen belül a hívások szerkezete a kisebb bevételt termelő megoldások irányába mozdult el.

Címkék: kis szines