Közlemény

Tekintettel a médiumokban megjelent híradásokra, az alábbiakat látom szükségesnek közzétenni:

Az influenza világjárvánnyal kapcsolatos hazai igazságszolgáltatási feladatok tárgyában, –– figyelemmel az OIT Hivatal 1114/2009. számú közleményének II/4 pontjára, – 2009. november18. napjával a bírósági épületekre elrendelt részleges beléptetési tilalmat 2010. február 1. napjával feloldottam.

Elrendelése, a bírósági szervezet folyamatos működőképességének megőrzése miatt, és az ott megjelenési kötelezettséggel bírók védelmében történt, és nem a nyilvánosság kizárása érdekében. Természetszerűleg az idézettekre, ügyeiket intézőkre, és akinek egyéb fontos érdekében állt, valamint a sajtó képviselőire nem vonatkozott.

Tekintettel arra, hogy a bírósági vezetőktől kapott jelentésekből az a következtetés vonható le, hogy a járványt sikerült elhárítani, az intézkedés fenntartása továbbiakban nem volt indokolt.

Dr. Ujkéry Csaba

Címkék: kis szines