Behajtani Tilos

Kitették a behajtani tilos táblát, de ez a legtöbb autóst nem állítja meg. A biztonsági őrt már többször megfenyegették, hogy megverik, amikor szólni mert a sofőröknek.

A sáron és kátyúkon keresztül érkezik a kis piros autó a Noszlopy utcába. Beáll az egykori parkolóhelyre, majd az idős úr elmegy a dolgára. Nem ő az egyetlen. Egymás után jönnek az autók... Itt most minden parkolóhelyen állnak, úgy, mint az építkezés előtt.
A területet szeptemberben zárták le. Kitették a behajtani tilos és a forgalomterelő táblákat is. De ez az autósokat nem zavarja. Egy hölgy itt a biztonsági őr. Azt mondja: az autósok keresztülhajtanak a táblán is.

Egy autós árut szállít az egyik üzletbe, mégsem hajtott a tilosba. Ám a legtöbb sofőrt az sem zavarja, hogy elállja az építkezésre érkező teherautók útját.

- Van, aki megkérdezi, hogy miért emelem fel a hangom. Mondom, elnézést, ma már Ön az ötezredik ember, aki átjön ezen a táblán - meséli Panics Zoltánné, a Zala Security biztonsági őre. - Ez a jobbik eset, hát hadd ne mondjam azt, hogy aki drasztikusan szól, azt azért nem szívesen ismételném el a nyilvánosság előtt, nagyon drasztikusan, szó szerint van olyan, aki megfenyeget.

A Teleki utcában is gyakran parkolnak autók a lezárt területen. Most is áll ott kettő. A gyalogosok is rendszeresen keresztüljárnak az építési területen, sőt átmásznak a kerítéseken is. Ezeket tönkre is tették. Panics Zoltánné azt mondja: egyszer egy idős néni botorkált át itt a két botjával, és felháborodottan kereste a kijáratot.

A városgondokság vezetője azt mondja: a kaposváriakért építkeznek. Hartner Rudolf kiemelte: ez most munkaterület, a ZÁÉV Zrt-nek kellett lezárni. Azt kresztáblákkal elintézték, csak a magyarok nem nagyon szeretik betartani a szabályokat - mondja a városgondnokság vezetője. - Már javaslatot tettem neki, hogy zárják le egy szalaggal, és akkor ez az anomália megszűnik, mert nagyon nagy a forgalom a környéken, és nehezen parkolnak az emberek, emiatt van a baj.

A belváros rekonstrukciója augusztusra készül el, addig le lesz zárva a terület. De a Noszlopy utcában utána sem lehet majd parkolni.

Címkék: közlekedés, kis szines