híradó főcím

Nem, vagy nem jól tudják fogni a Kapos tv adását. Ezt jelezte több nézőnk is, amióta a Vidanet új csatornára helyezte az adónkat. A Kapos TV most az HBO helyén jön. A szolgáltató azt mondja, minden szűrőt eltávolítottak, tehát mindenhol fogható a műsorunk, jó minőségben.

Nemcsak a zeneiskolai tudósítások miatt nézi Kokas Ferenc a Kapos Televízió adását. Ám az elmúlt hetekben csak rossz minőségben látja. Amikor átállították a csatornát, megdöbbenve tapasztalta, hogy míg más csatornák rendesen működnek, a Kapos TV egy kicsit homályosan és szemcsésen működik.

Pedig szakembert hívott hogy a tévéjét áthangolja. Hasonló problémát több nézőnk jelzett.

Somogyban négy nagyobb kábelhálózat rendszer van, ezeken mind rajta vagyunk, Nagyatád és környéke, Kaposvár illetve Kaposvár környéke, valamint a Balaton part egy része, mindenhol jó minőségben fogható. Többnyire itt van csak proléma, sajnos, a városon belül - hangsúlyozta Katona József, a Kapos Televízió ügyvezető igazgatója.

A legnagyobb szolgáltató viszont a Vidanet, ebben a hálózatban több mint 30 ezren látják adásunkat.
Csak arra tudom kérni, bíztatni a nézőket, hogy jelezzék a Vidanetnek hogy rossz a vétel vagy egyátalán nem tudják fogni a Kapos Televíziót - hívta fel a figyelmet Katona József. - Nekünk is jelezzék, hogy nyomon tudjuk követni, hogy ezek a hibák megoldódnak-e.

A Vidanet ügyfélszolgálatán két televízión, különböző minőségben jön be a Kapos Tv analóg adása. Az egyiken kissé hullámos, a másikon jó - szerintük ez készülékfüggő is. A kirendeltség vezetője azt mondja, ezen a csatornán volt régen az HBO, amit szűrőkkel kódoltak.
Több mint 6000 ilyen szűrőt távolítottak el. Magyar József szerint mindenhol fogható a Kapos TV adása.

- Az előfizetőnek ezzel problémája van, tehát nem találja meg a csatornát, vagy úgy érzi hogy a minősége neki nem megfelelő, akkor keresse az ügyfélszolgálatunkat, vagy a 1203-as callcenterünket és ott jelentse be a hibát. Személyesen a Szántó u 5-ben is jelentkezhet - közölte Magyar József, a Vidanet Zrt. kaposvári kirendeltségvezetője.

A digitális csomagban a százas csatornán van a Kapos Tv, ott tökéletes minőségben fogható. Ám ezt mindössze 5600 előfizető nézheti, mert ők a 3-as, legdrágább csomag előfizetői. A Digi 1 és 2-es csomagban nincs helyi tv, azoknak 1700 előfizetője van. Magyar József elmondta: dolgoznak rajta, hogy a kisebb csomagokban is látható legyen a Kapos TV, de még nem tudják, mikorra valósul ez meg.

Címkék: Vidanet, Kapos TV, kis szines