A kilencvenes évek elején még Budapest vezetett a régen törvénytelennek mondott gyerekek arányát tekintve, tavaly viszont az utolsók közé került. A már említett Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Borsodban és Somogyban született a legtöbb házasságon kívüli gyerek, a legkevesebb pedig Pest, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében. A fővárosi kerületeket tekintve is jelentős különbségek vannak: a legkevesebb gyerek az első, a második és a tizenkettedik kerületben született házasságon kívül, a legtöbb (48,9 százalék) a nyolcadik kerületben. – derül ki a KSH legfrissebb felméréséből. 2008 volt az első olyan év, amikor egy megyében több gyerek született házasságon kívül (50,8 százalék), mint házasságban. Ez a megye azonban – meglepő módon – nem Pest, hanem Jász-Nagykun-Szolnok. Ha ez a tendencia folytatódik, hamarosan Somogyban és Borsodban is hasonló helyzet áll elő.

Címkék: kis szines